ACNEWS

Rács mögé került a rendőr is, már 8 éve keresték rablásért

Nagyot gyengült a forint az euróhoz képest Fotó: Pixabay
Nagyot gyengült a forint az euróhoz képest Fotó: Pixabay
1 millió forint vérdíjat ajánlottak a nyomravezetőnek, aki segít elfogni a negyedik rablót, aki így is 8 évig bujkált.
Hirdetés
Ad image

A hírhedt P. Zoltán rendőrként negyedik tagja volt annak a bandának, amelyik 2014. októberében 1,5 millió eurót rabolt el a kínai pénzváltóktól. Mint ismert, Budapesten a XVII. kerületi Újlak utcában támadtak rá a kínai ruhaárusokra. Gázsprével ártalmatlanították, majd megkötözték őket. A rabolt pénzzel beugrottak egy kisbuszba, azonban egy szemtanú utánuk eredt. Menekülés közben P. Zoltán többször rálőtt a kocsijára,  ami egy másik autónak ütközött. A férfi rendőrként a tippadója volt a rablásnak, 8 évig tartó bujkálás után Lengyelországban fogták el, most pedig letartóztatta a magyar bíróság.  

A hírt Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megerősítette a 24.hu-nak. Mint mondta, a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a gyanúsított letartóztatását, de a végzés a gyanúsított és védője fellebbezése miatt nem végleges. P. Zoltán a rablás előtt a zsákmány egyharmadát kérte a társaitól, de csak 60 millió forintnak megfelelő eurót adtak neki. Hogy megérte-e ennyi pénzért eladni a becsületét, a szabadságát? Erről lesz ideje gondolkodni, ugyanis 14 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Társai 13, 11, 9 valamint 4 és fél év börtönbüntetést kaptak.  

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés