ACNEWS

Régi ismerős tűnik fel az X-Faktor utolsó adásában

Korábban énekesek tucatjait indította el az országos hírnév felé a szöveg gyáros.

Hirdetés
Ad image

Korábban énekesek tucatjait indította el az országos hírnév felé a szöveg gyáros.

Az X-Faktor stábja szerdán egy Instagram-sztorival árulta el, hogy a versenyzők gőzerővel készülnek az e heti élő showra, ráadásul az elődöntőbe sztárvendégeket is meghívtak, akikkel a versenyzők színpadra állhatnak – írja a Blikk.

A vendégelőadók közé az X-Faktor korábbi, első négy évadjának a zsűri tagja is, Geszti Péter is bekerült. A producer mentorként az énekesei közül a harmadik évadban Oláh Gergőt, a negyedik évadban pedig Danics Dórát segítette hozzá a győzelemhez.

Geszti Péter az aranytorkú versenyző, Kocsis Paulina produkcióját fogja erősíteni egy duett erejéig most szombaton. A produkciók pontos részleteit egyelőre homály fedi, egy viszont biztos: a dalszövegíró-reklámszakember mellett még ott lesz Tóth Vera (Ferenczi Kamillával énekel), Manuel (Aleeval énekel) és Lábas Viki is (Mehringer Marcihoz csatlakozik). A duettekett bevállaló énekesek közül Manuel és Tóth Vera már az Instagram-oldalukon is beharangozták: ott lesznek az élő showban.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!