A 81 éves színészlegenda, Robert De Niro egy vele készült interjúban beszélt az utolsó kívánságáról – írja az independent.co.uk. A színész bevallotta, hogy régóta dédelgeti a tervét, mely szerint egyszer szeretné megnézni egyhuzamban az összes, szereplésével készült filmet. Mivel a lista tekintélyes, hiszen 150-nél is több művet tartalmaz, Robert De Niro több napig tartó fotelben üldögélésre készülhet. Ezzel ő maga is tisztában van, hiszen megjegyezte, hogy nem biztos, hogy lesz-e ideje valaha terve megvalósítására.
A színészlegendával a gq.com magazin készített videóinterjút, annak kapcsán, hogy a Netflix bemutatta a főszereplésével készült Zero Day című politikai thrillert. A magazin ennek kapcsán példáképpen kiemelte a színész életművének mérföldköveit, így például a Taxisofőrt, a Nagymenőket, a Keresztapát és még sok egyéb kiváló alkotást.
Robert De Niro 1965-ben kezdte pályafutását, azóta pedig többször is dolgozott olyan nagynevű rendezőkkel, mint Martin Scorsese, Francis Ford Coppola, vagy éppen Quentin Tarantino. Eddig két Oscar-díjat nyert, egyet a Keresztapa második részében nyújtott alakításáért, egyet pedig a Dühöngő Bikáért.
Amikor megkérdezték tőle, hogy mi az, amit még nem sikerült elérnie az életében, Robert De Niro talányosan válaszolt és ennek nyomán sokan kezdtek aggódni. „Mindig arra gondoltam, hogy szeretném megnézni az összes filmemet. Végignézném őket, abban a sorrendben, ahogy készültek, mindent látnék, amit az életemben csináltam. Nem tudom, megteszem-e valaha, de szeretném megtenni” – tette hozzá komoran.