Babett lánya ma ünnepli a 12. születésnapját! Soha nem látott fotó került elő a születésnaposról.
Köllő Babett egyre többször mutatja meg a kislányát, Millát, aki nem is olyan kicsi már. Legutóbb először mutatkoztak közösen kamerák előtt egy exkluzív interjú során, a SztárMami című műsorban.
„Azt gondolom, ha az ember sikeres a munkájában, az egy fantasztikus áldás, de a legfontosabb dolog itt ül mellettem, és az összes többi játék az életben. Te vagy a mindenem” – mondta szeretetteljesen a művésznő.
Hiába Babett közvetlensége, szókimondósága és lazasága, Milla mégsem akar az édesanyja nyomdokaiba lépni. Elmondása szerint inkább a háttérmunka érdekelné, egyik legnagyobb álma pedig egy állatpanzió nyitása és vezetése. Babett érzelmes sorokkal, illetve egy eddig nem látott fotóval köszöntötte fel.
„12 évvel ezelőtt, a mai napon kezdődött életem legnagyobb kalandja. Sosem gondoltam volna, hogy létezik ilyen erős érzelem, kötődés, szerelem. Imádlak! Mindennél jobban! Boldog születésnapot, Pami!” – írta a posztban.