ACNEWS

Soha nem volt még ennyi búza, mint most

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Hatalmas örömhírről számoltak be. Ez mindenkit érinthet. Több mint egymillió tonnával több búza lesz.
Hirdetés
Ad image

Világszinten a búzatermés 790 millió tonna, és míg a felhasználás és a fogyasztás egyaránt növekedik, azt sem szabad elfelejteni, hogy az összkészletnek csaknem a fele Kínában van.

A búza szempontjából az egyik legnagyobb visszaesés az elmúlt évben Ukrajnában történt, ami számokban kifejezve azt jelenti, hogy a tavalyi 33 millió tonna termés után idén mindössze csak 16,5 millió tonna terem. Nagy visszaesőnek számít Ausztrália is, míg növekedésben Kanadáé lett a főszerep, ahol a tavalyi gyenge 22 millió tonna után idén 37 millióval számol a gazdaság.

Magyarországon a tavalyi 4,2 millió tonnányi búza után erre az évre a gazdák már 5,5 millió tonnánál több termést jósolnak, ami az importmennyiséggel együtt csaknem 7 millió tonnát, és közel 400 milliárd forintnyi értéket jelent.

Mivel malom- és a takarmányipar a magas kamatok, és a készletezési problémák miatt nem vásárol többet az eddiginél, így a termelőknek arra kell számítaniuk, hogy jelentős mennyiség náluk marad majd – írja az agroinform.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés