Az ausztrál Andrew egy podcastben elmondta, hogy nem sokat tudott az apjáról. Csak annyit, hogy a szülei korán meghaltak. Más rokona nem volt, ezért egy chicagói árvaházban nőtt fel. Aztán kereskedelmi vezetőként dolgozott, majd 2010-ben, 69 éves korában meghalt.
Amikor Andrew látott egy DNS-tesztről szóló tévéműsort, úgy döntött ő is elvégezteti. Reménykedett, hogy a modern kor vívmányának segítségével megtudja, milyen származású lehet apai ágon. Amikor megérkezett az eredmény, leesett az álla.
Egy szökevény rab fiaként azonosították, akit az amerikai rendőrség már több mint 50 éve keres. Megtudta, hogy az apja valódi neve William Leslie Arnold. Valóban árva volt, de csak azért, mert 16 éves korában lelőtte a szüleit, és elásta őket a házuk hátsó kertjében. Ezt követően elfogták és börtönbe zárták. Andrewt természetesen sokkolta a felfedezés.
Arnold nyolc évig mintafogoly volt . Azonban 1967-ben megszökött a börtönből, és élete hátralévő részében sikerült elkerülnie, hogy elfogják. Második feleségével, Andrew édesanyjával telepedett le Ausztráliában, ahol családot alapítottak – írja a yahoo.com.
A podcastban Andrew így nyilatkozott: „Nem hiszem, hogy valaha is haragudtam volna rá vagy arra, hogy megtudtam az igazságot. Nyilvánvalóan ez egy nagyon furcsa helyzet, mert egy olyan szörnyű bűncselekmény történt, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Két ember elveszítette az életét és ez másoknak is komoly traumát okozott. De az az ember, akit én ismertem, egészen más volt. Továbbá az az élet, amit élhetek, közvetlenül annak köszönhető, hogy ő volt az apám, ő nevelt fel és gondoskodott rólam.”
Don't miss today's new episode with Geoff Britton about his hunt for killer and prison escapee William Leslie Arnold.
— Missing (@MissingCSM) June 8, 2023
Arnold killed his parents over a car dispute. 9 years later he escaped the state penitentiary and was never seen again.
Apple: https://t.co/C5nyzRaDpu pic.twitter.com/AvKm6UI2fo
„Egyáltalán nem nevezném erőszakos emberként az apámat. Nagyon intelligens volt és mindenben támogatott. Egyszer úgy jellemeztem őt valakinek, hogy néha talán túlságosan is támogató és bátorító volt. Megértem, hogyan változhat meg egy ember az évtizedek során. Próbálom megérteni azt is, hogy létezhet olyan helyzet, amikor az embernek úgy kell cselekednie, ahogyan az apám tette”– fejtette ki, amikor az apja jelleméről kérdezték.
Geoff Britton, a nebraskai büntetés-végrehajtási hivatal egykori nyomozója, aki 2004 és 2013 között dolgozott az ügyön, azt mondta, hogy szerinte Arnold alapvetően rehabilitálta magát.