ACNEWS

Szavazott, adózott: 66 évesen tudta meg, hogy nem is amerikai állampolgár

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A férfi szentül hitte, állampolgár. Szavazott, fizette az adókat. A napokban, egy visszatérítési kérvény miatt jött rá, tévedett.
Hirdetés
Ad image

Egy floridai férfi döbbenten értesült arról, hogy nem amerikai állampolgár, miután több mint 50 éven át szavazott és fizette az adót: „Úgy viselkedtem, mint egy átlagos állampolgár.” – idézte a NewYork Post Jimmy Klass-t. A 66 éves férfi éppen nyugdíjba akart vonulni, ezért társadalombiztosítási nyugdíjt kérvényezett a hatóságoknál. Ekkor értesült arról, hogy nem amerikai állampolgár. Annak ellenére, hogy 2 éves kora óta az államokban él, itt adózott, dolgozott és adta le a szavazatát minden negyedik évben.

Jimmy Klass arra számított, hogy 2020-ban kap egy levelet a társadalombiztosítási hivataltól, amelyben közlik vele, mikor kezdheti el boldog nyugdíjas éveit. Ehelyett arról tájékoztatták, hogy minden pénzét és megtakarítását befagyasztották. „Kaptam egy értesítést, hogy befagyasztották a vagyonom, mert nem bizonyítottam nekik, hogy legálisan vagyok itt. Ezt állapították meg” – magyarázta.

Amerikai felmenőkkel, 64 év után is illegális bevándorló

Klass édesanyja kanadai volt, apai nagyszülei pedig Németországból származtak. Ennek ellenére sose kételkedett abban, hogy van-e állampolgársága, hiszen édesapja által éltek Amerikában rokonai, egészen pontosan a nagyszülei. Jimmy mindössze 2 éves volt, amikor az 1960-as években az Egyesült Államokba költöztek és évtizedekig úgy gondolta, hogy apja révén megkapta az állampolgárságot.

Az, hogy senki se vette észre, hogy illegálisan tartózkodik az országban különösen érdekes annak fényében, hogy Jimmy megkapta a jogosultságot a tengerészgyalogsághoz való csatlakozáshoz, sőt rendőrnek is felvették. Mindkét esetben szigorú háttérellenőrzést végeznek a jelentkezőkön, de esetében itt se merült fel probléma. Végül nem lett belőle se rendőr, se katona. „Felvettek, de nem vállaltam el a munkákat. Frissen nősültem, úton volt a gyerek, akkor vásároltam meg a házamat…” – magyarázta.

Klass, aki regisztrált szavazó, rendelkezik társadalombiztosítási kártyával és érvényes jogosítvánnyal. Legális munkákat vállalt, hogy eltartsa a családját. Egyszóval úgy viselkedett, mint egy rendes állampolgár. „Mindent elfogadtak: a fényképes igazolványt is, amikor szavaztam. Soha, soha, soha nem merült fel, hogy illegálisan lennék itt, még akkor sem, ha a társadalombiztosító szerint nem bizonyítottam nekik.” – mondta. Azonban nem ez a legnagyobb gond a történetben. Jimmy ugyanis azzal, hogy rendszeresen leadta a választásokon a voksát lényegében szövetségi bűncselekményt követett el. Szerencsére az FBI még nem rúgta rá az ajtót, hogy letartóztassa, ennek ellenére technikailag bűnözőnek számít.

Nem kap állampolgárságot

Mostanra pedig nem maradt más választása, mint az amerikai állampolgársági és bevándorlási hivatal (USCIS) segítségét kérni, hogy orvosolja a problémát. Éppen ezért több dokumentumot küldött be a hivatalnak, amelyek bizonyítják, hogy több mint 60 éve teljes jogú állampolgárként él az Egyesült Államokban.

Mindent elküldtem az USCIS-nek, és még mindig elutasítottak” – mondta Klass. Még a miami kanadai konzulátust is felkereste, abban a reményben, hogy az majd segít tisztázni a dolgokat – de hiába. Ami még rosszabb, hogy a nyugdíjas a megtakarításait használta fel arra, hogy megpróbálja tisztázni a kérdést. „Többezer dollárt költöttem arra, hogy megpróbáljam visszakapni a pénzemet, amit egész életemben befizettem a társadalombiztosításnak” – mondta. Végül kénytelen volt újra munkába állni. Sőt egy GoFundMe-t is indított, hogy pénzt gyűjtsön egy ügyvéd és egy genealógus – olyan személy, aki a családi leszármazási vonalakat követi nyomon vagy tanulmányozza – felfogadására, hogy harcoljon az USCIS-szel a társadalombiztosítása megadásáért.

Kellemetlen csavar a történetben

Az amerikai törvények szerint a külföldön született gyermekek automatikusan amerikai állampolgárrá válnak, ha legalább az egyik szülő amerikai állampolgár. Így a gyermek 18 év alatt, törvényes állandó lakosként, az amerikai állampolgár szülő jogi és fizikai felügyelete alatt az Egyesült Államokban tartózkodhat, a 2000. évi gyermek állampolgársági törvény szerint. Klass szerencsétlenségére ez a törvény azonban még nem volt érvényben, amikor 2 éves korában Amerikába költözött.

„Gyakorlatilag és adatvédelmi megfontolások miatt az USCIS nem kommentálja az egyes bevándorlási ügyeket. Az ügynökség nem osztja, erősíti vagy tagadja meg a konkrét személyekre vonatkozó bevándorlási információkat. Minden egyes kérelmet eseti alapon bírálunk el, hogy megállapítsuk, hogy az megfelel-e a törvény által előírt valamennyi előírásnak. A kérelmezők postán kapnak egy írásbeli határozatot, amely teljes körűen elmagyarázza intézkedésünket, és felsorolja a fellebbezési jogokat.” – kommentálta az esetet a bevándorlási osztály.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés