A Vígszínház egykori igazgatója 3 évnyi távollét után tért vissza Budapestre.
A darab terv szerint februárban debütált volna, a színésznő viszont a fotóspróbán megsérült. Műteni kellett a szilánkosra tört csuklóját. A premier csúszott, május 6-án viszont végre színpadra vitték az előadást telt házzal.
Nagy színésznőt játszott a nagy színésznő a Játékszínben, a Csodálatos vagy, Júlia! című darabban, ami Somerset Maugham 1937-ben megjelent Színház című regényéből készült.
Az esemény azért volt különleges, mert ezzel a premierrel tért vissza a színpadra, miután kényszerűen lemondott a Vígszínház igazgatói posztjáról. Sokan sok mindennel, közel sem csekélységekkel vádolták, a társulat döntő többsége is hangot adott annak, hogy nem őt kívánja látni a direktori székben. Eszenyi érdemben meg sem nyikkant, azt képviselte, hogy nincs itt semmi látni- és hallani való. Bocsánatot így aztán pláne nem kért, ahogy ezt Marton László egykori évtizedekig igazgató, majd főrendező megtette, akit amúgy ő távolított el a színházból. A Fővárosi Önkormányzat vizsgálatot indított, majd nem érezte kötelességének, hogy a részletes eredményét az orrunkra kösse. Állítások tömkelege maradt totálisan reflektálatlanul. Eszenyi amióta a Vígből el kellett jönnie, rendezett már Csengeren, Kecskeméten, Szolnokon és külhonban is, de színpadra most lépett először – írja a Pepita magazin.
A színházi magazin kritikája szerint, – melyet a Magyar Arany Érdemkereszt újságírója, Bóta Gábor jegyez – a darab teltházzal ment. Mindenki látni akarta a színésznőt, aki mikor megjelent a színpadon, csupán ennyit mondott: „Most már kevésbé félek.”
A Játékszínben, Szikora János rendezésében, mintha kezdetben csak a banális históriát játszanák, azt se túl vibrálóan. Komótosan, némiképp unalmasan csörgedezik a cselekmény, megtudjuk, hogy ki kicsoda, mit akar, amit amúgy sem túl bonyolult tudni. Nincs kapásból vibrálás, poénok özöne, felvillanyozottság – áll a kritikában, a rendezésről.
Ennek ellenére Eszenyi végig sziporkázott, kissé talán el is nyomta színésztársait. Maximum fokozaton szórakoztatta és rendítette meg a közönséget.
A darab végén persze kitört az ováció, és az álló vastaps. Eszenyi pedig megfürdőzött a fényben, az őt ünneplésben, mintha csak ez lenne a lételeme.
