Kínában olyan tájfunhoz hasonló szélvihar söpört végig, amilyen mértékűt 2013 óta nem látott az ország. A tájfunra emlékeztető szél kitépte az ablakokat a lakásokból, és elhurcolta az embereket. Otthonok ezrei sérültek meg, és sok embert evakuáltak.
Az kínai állami média hírei alapján a PolsatNews arról számolt be, hogy csak Chianghiszi tartományban összesen 7 halálos áldozata volt a szélnek, és több mint 300 ezren maradtak fehér nélkül. A tomboló szél fákat csavart ki gyökerestül, miközben több épületnek is letépte a tetejét, vagy másként rongálta meg azt. Több ezer embert kellett evakuálni a katasztrófa sújtotta övezetből. A régió fővárosában 4-en haltak meg az eddigi értesülések szerint, miközben a szél kitépte az ablakokat és embereket röpített magával.
Az áldozatok között van egy 60 éves nő és a 11 éves unokája, akiket matracaikkal együtt ragadott el a tájfun egy lakóházból.
Kína 2013-ban vezetett be egy újfajta, háromszintes figyelmeztető rendszert. A vihar a legmagasabb, hármas jelzést kapta. Ez a szélsebesség egy első kategóriás hurrikánnak felel meg. A szelet zivatar, heves esőzés és teniszlabda méretű jégeső kísérte. A hatóságok 21 millió dollárra (7,5 milliárd forint) becsülik a károkat.