ACNEWS

Tizenhárom francia bűnöző jelentkezett párizsi fáklyavivőnek

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Eddig 3500 veszélyesnek ítélt személyt zártak ki az olimpiai játékokról. Ezek között több iszlamista és szélsőjobbos is van.
Hirdetés
Ad image

A francia belügyminisztérium bejelentése szerint eddig 3500 veszélyes személyt iktattak ki a jövőhéten kezdődő ötkarikás játékokról. Gérald Darmanin kiemelte, hogy azon személyek kizárására, akik veszélyt jelenthetnek a játékok biztonságára, mintegy 770 ezer ellenőrzés eredményeként került sor. A tárcavezető közlése szerint az elutasítottak között „több tucat iszlamista, szélsőbal- és szélsőjobboldali körhöz közel álló radikális” is volt.

Darmanin kitért rá, hogy a biztonsági lépések részeként április elején az olimpiai és paralimpiai játékokon közreműködni kívánók közül 800 önkéntes jelentkezőt utasítottak el, és ezer magánügynök alkalmazásától is eltekintettek. Hozzátette, hogy az olimpiai lángot vinni akarók közül is többeket kiszűrtek. A fáklyás staféta tagjának jelentkezőket ellenőrizve 13 személyről derítették ki, hogy bűnözői hátterük van. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!