ACNEWS

Törpe víziló született a Szegedi Vadasparkban – VIDEÓ

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Április 9-én, reggel törpe víziló született a Szegedi Vadasparkban. A gondozók most a látogatóktól várnak névötleteket.
Hirdetés
Ad image

Törpevíziló született a Szegedi Vadasparkban múlthéten. Tigi és Chippo, a két törpe víziló 2008-ban állt párba, miután az állatkert csatlakozott az európai fajmentő tenyészprogamhoz. Tigi első utódját 2011-ben hozta világra, legutóbb pedig 2020-ban szült. Az első időszakban a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítják az anya és kicsinye számára, így jelenleg csak az apát tudják megnézni a látogatók. A tervek szerint pár héten belül viszont már mindegyik víziló látható lesz a kifutón. Az újszülöttnek pedig nevet keresnek jelenleg a gondozók, amihez a segítséget a közönségtől kérik.

A törpe víziló neve ellenére nem számít kis méretű emlősnek, a kifejletten 160-275 kilós állatok legfeljebb rokonaikhoz, az akár másfél tonnás nílusi vízilovakhoz képest tűnnek apróbbnak. Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben és mocsaraiban élnek, kevésbé kötődnek a vízhez, mint a nílusi vízilovak. Az állatot viszonylag későn fedezték fel. Sokáig ugyanis azt hitték, hogy növendék nílusi vízilovakról szólnak az élménybeszámolók.

A törpe víziló nagy méretű rokonától eltérően nem csapatban él, veszély esetén pedig inkább az esőerdők sűrű bozótjába menekül. Bőre védelme érdekében speciális zsíros váladékot választ ki, amely az élősködőktől is megóvja. A kifejlett állat vízinövényekkel, gyökerekkel, gumókkal, lepotyogott gyümölcsökkel táplálkozik. A törpe víziló hossza eléri a 180-185 centimétert, az emberen kívül a felnőtt állatnak legfeljebb a leopárd lehet az ellensége. A nőstény 190-210 napos vemhesség után egy vagy két kicsinyét a szárazföldön hozza világra. Az újszülött akkora, mint egy kifejlett házinyúl, 5-7 kilogramm. Születése után mindjárt föláll és kéthetesen már tud úszni.

Jelenleg – elsősorban élőhelyének pusztulása és az orrvadászat miatt – veszélyeztetett fajnak számít, mindössze 2000-2500 kifejlett egyede él vadon a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai alapján. Európai állatkertekben 125 egyedét gondozzák az állatkertek nemzetközi adatbázisa (ZIMS) szerint.

MTI

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!