A rendőrségre szeptember 20-án nem sokkal éjfél után érkezett bejelentés, miszerint egy esztergomi munkásszállón egy férfi megszúrt egy másikat, majd elmenekült – írta a Police.hu.
A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. A helyi rendőrök azonnal kivonultak a helyszínre, és kikérdezték a történtek szemtanúit. Az így szerzett információk alapján megkezdték az elkövető felkutatását.
A keresésben a helyi közterület-felügyelők is részt vettek: a rendőrökkel közösen fél órán belül megtalálták a 19 éves K. Róbertet. A fiatalembert egy közeli utcában fogták el.
A nyomozók emberölés bűntettének elkövetésével gyanúsították meg, és ennek gyanúja miatt hallgatták ki, majd a kihallgatását követően őrizetbe vették.



