ACNEWS

Trump Kínának: Csókol anyád, csomag nincs

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Az Egyesült Államok durván osztogatja a pofonokat, visszadobja a Kínából érkező csomagokat.
Hirdetés
Ad image

Az egyik legnagyobb amerikai postaszolgáltató, az USPS (US Postal Service) közölte, hogy előre nem látható ideig leállította a Kínából és Hongkongból érkező csomagok fogadását. (Vagyis, ahogy a mondás tartja: Csókol anyád, csomag nincs.) A felfüggesztés a levélküldeményeket nem érinti, a döntést viszont indoklás nélkül hagyta a cég – írta a BBC.

Az amerikai posta bojkottja azután kezdődött, hogy Donald Trump amerikai elnök 10 százalékos vámmal sújtott minden olyan kínai terméket, amelyet az USA-ba importálnak. Trump kedden életbe lépett végrehajtási rendelete bezárta azt a kiskaput, amely korábban lehetővé tette, hogy a legfeljebb 800 dollár értékű árukat díjmentesen szállítsák az Egyesült Államokba.

A Shein divatcikk kereskedő és a Temu online áruházak forgalma részben ennek a kiskapunak köszönhetően növekedhetett gyors ütemben az USA-ban. Az adómentességgel kapcsolatos módosítások már Joe Biden elnöksége alatt elkezdődtek. Az új elnök most azonban kiterjesztette a vámokat az Államokba importált összes kínai árura, beleértve a divatcikkeket és a játékokat is.

Az amerikai vámok életbe lépése után nem sokkal bejelentés érkezett Kína válaszlépéseiről. Ennek részeként Kína február 10-től várhatóan 5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokból érkező, bizonyos típusú szénre és cseppfolyósított földgázra. További 10 százalékos vámot pedig a nyersolajra, a mezőgazdasági gépekre, pickupokra és kisteherautókra.

Nick Stowe, a Monsoon & Accessorize vezérigazgatója kijelentette: „Régóta panaszkodnak az Egyesült Királyság kiskereskedői, valamint az európai és az amerikai kiskereskedők. A Shein kihasználta ezt a kiskaput. Nem fizetett vámot és óriási üzleteket húzott fel” – mondta.

Trump várhatóan a következő napokban beszél Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Kedden viszont kijelentette: nem sieti el a tárgyalást.

Az Egyesült Államok Kongresszusának 2023-as jelentése szerint az Egyesült Államokba de minimis mentesség alapján érkező csomagok közel felét Kínából küldték. Az illetékesek felhívták a figyelmet arra, hogy a mentesség révén az országba érkező nagy mennyiségű csomag egyre nehezebbé tette az esetlegesen illegális áruk átvizsgálását.

Frissítés: kedden döntöttek, szerdán délután visszavonták, mostanában ez a jellemző az államokra.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!