ACNEWS

Trump miatt váltott címert a megriadt dán király

X. Frigyes / Fotó: Shutterstock
X. Frigyes / Fotó: Shutterstock
A dán király olyannyira megijedt Trump Grönlanddal kapcsolatos terveitől, hogy még a címerét is megváltoztatta.
Hirdetés
Ad image

X. Frigyes, dán király megváltoztatta címerét a Grönland miatt kialakult vita közepette. A jelkép átalakítása azt mutatja, hogy Koppenhága meg kívánja tartani az ellenőrzést a Feröer-szigetek és Grönland felett. Trump korábban ugyanis azt mondta, hogy meg szeretné ezeket a területeket vásárolni az Egyesült Államoknak.

A dán király most sokkolta a történészeket és alattvalóit azzal, hogy megváltoztatta a királyi címert. Grönland és a Feröer-szigetek hangsúlyosabban szerepelnek rajta. Ezzel egyértelműen Trump tervére célzott – írja a TheGuardian.

Kevesebb mint egy évvel azután, hogy 2023 szilveszterén a trónról lemondott édesanyja, Margrethe utódja lett, Frederik király egyértelmű szándéknyilatkozatot tett arról, hogy az autonóm dán területet és egykori gyarmatot a Dán Királyságon belül tartja.

A dán királyi címereken 500 éve három korona szerepel, amely az 1397 és 1523 között Dánia, Norvégia és Svédország között létrejött kalmari unió jelképe. Ezek a koronák a szomszédos Svédország fontos jelképei is. A frissített változatban azonban a koronákat eltávolították, és helyükre a Grönlandot, illetve a Feröer-szigeteket jelképező, feltűnőbb jegesmedve és kos került.

Előtte-utána / Fotó: Kongehuset.dk

A lépés a Grönland Dániához fűződő viszonya körüli feszültségek fokozódása idején történt, bár Dánia azonban továbbra is ellenőrzi Grönland kül- és biztonságpolitikáját.

A hivatalba lépő Trump amerikai elnök a múlt hónapban megismételte, hogy azt szeretné, ha az USA megvásárolná Grönlandot. Mut Egede grönlandi miniszterelnök pedig nemrég népirtással vádolta meg Dániát( Grönlandban legalább 4500 fiatal nőt kényszerítették fogamzásgátló spirál használatára 1960-as évektől a 70-es évek közepéig – a szerk.). Újévi beszédében Egede felerősítette a grönlandi függetlenséget követelő felhívásokat, és a „gyarmati korszak béklyóinak” ledobására szólított fel.

Trump fia, ifjabb Donald Trump kedden várhatóan Grönlandra látogat. Közölték, hogy ez magánlátogatás, egy podcast számára készít majd anyagot, és nem találkozik helyi tisztségviselőkkel.

Az apja később megerősítette az utazás tényét, a Truth Social weboldalán közzétett bejegyzésében. Hozzátette: „Grönland egy hihetetlen hely, és az emberek óriási hasznát fogják venni, ha és amikor az országunk részévé válik. Meg fogjuk védeni és ápolni a gonosz külvilágtól. Tegyük újra naggyá Grönlandot!”

A múlt héten, első újévi beszédében a király azt mondta: „Mindannyian egységesek vagyunk, és mindannyian hűségesek vagyunk a Dán Királysághoz. A dél-schleswigi dán kisebbségtől kezdve, amely még a királyságon kívül is van, egészen Grönlandig. Egymáshoz tartozunk”.

A királyi címert 1819 óta háromszor változtatták meg – 1903-ban, 1948-ban és 1972-ben.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!