A főváros nemsokára bevezeti, hogy egyes kerületeiben a kültéri parkolóhelyek 30 százalékát kizárólag a kerületi lakosok használhatják majd a nap 24 órájából 13-ban. A vezess.hu információi szerint azok is könnyen többszámjegyű bírságot kaphatnak így, akik amúgy kifizették a parkolást. Ez a gyakorlat egyébként nem teljesen új. A VI. kerület még 2021-ben vezette be ezt a szabályt. Itt este 6 és reggel 7 között csak a kerületi parkolási engedéllyel rendelkezők tehetik le bizonyos területeken a kocsijukat.
Harminc százalék kiesik
A probléma a lap szerint, hogy bár a KRESZ-táblák mindenütt azonosak, a parkolóhelyek közel sem hasonlítanak egymásra. Nincs egységes felfestés, feltéve, ha egyáltalán van. A IX. kerületben semmilyen felfestés nem különíti el egymástól a sima parkolóhelyeket a kerületieknek fenntartottól, ellentétben a VI. kerülettel, ahol fehér festékkel jelzik ezt. Sőt, biztos, ami biztos mindezt megspékelve Terézváros címerpajzsával. Csak, hogy biztosan értsük, hogy kié a hely. A lap most utánajárt annak is, hogy az egyes kerületek pontosan hány parkolóhelyet tartanak fönt lakosaiknak. Eszerint a belvárosi kerületek tartják a 30 százalékos arányt.
A jelzést és a táblákat jobb, ha nem hagyjuk figyelmen kívül. Folyamatos ellenőrzések lesznek az éjszaka folyamán is, bár tény, hogy egyes helyeken olcsóbban meg fogjuk úszni a büntetést. Ugyanis a kiszabott bírság mértéke sem lesz egyforma. Van, ahol elszállítják a kocsinkat, megint máshol 13 ezer forint bírságot rónak ki, amihez jár egy ajándék kerékbilincs. (Mert ugye, ha rossz helyen állunk, az a legjobb, ha ott maradunk.) Máshol szerencsére nem kell a kocsink után rohangálunk, vagy valakiért, aki leszedi a kerékbilincset. Csak 11500 forintot ki kell fizetnünk.
Szülőknek fenntartott parkolóhelyek
Újdonság lesz a K+R parkolóhely. Ez a Kiss+Ride rövidítése, lényege, hogy az iskolák, óvodák és bölcsődék előtt olyan parkolókat jelölnek ki, ahol csak egy meghatározott ideig lehet maradni. Azaz egy gyors puszi, kiszáll a gyerek és már el is hajthatunk. Itt egyébként egy pár perces időintervallumról beszélünk, ami esetében, ha szükséges, a szülőknek még van idejük a gyereküket bekísérni az intézménybe.