Varga Judit bejegyzésében köszönetet mond tanárainak és az osztálytársainak is, hiszen az elmúlt 15 hónapban beléphetett „egy nemes hagyományokkal és emberséggel teli csodavilág kapuján”. Tanultak „farostokról és vízszállító sejtekről, gombákról és farontó bogarakról, lombos és tűlevelű fafajokról, asztalos gépekről és kézi szerszámokról, ragasztásról és felületkezelésről”.
Magyarország a szakmunkásoké
Hidegben és melegben egyaránt gyalultak, táblásítottak, fűrészeltek, de készített a tanulmányai során már hokedlit, ablakkeretet, szerszámosládát és éjjeli szekrényt is. Varga Judit ugyanakkor tudja, hogy ez még csak a kezdet, „legalább 50 évig tartó, alázattal teli tanulás vezet az asztalos szakma igazi, magabiztos elsajátításához”.
Cége már tavaly készen állt a bevetésre
Mindenesetre Varga már létrehozta azt a céget, amely segítségével művelheti ezt a szakmát. Tavaly, nem sokkal azután, hogy a kegyelmi botrány miatt lemondott miniszteri pozíciójáról, Windisch Lászlóval közösen létrehozta a Picidae Famíves Kft.-t. A cégnek tavaly egyetlen forint árbevétele sem volt még, de minden bizonnyal az asztalos végzettséggel a zsebében az idei év már másként fog alakulni.