Most már komolyra fordul a dolog. Délután összeül a 133 választásra jogosult bíboros a Sixtus-kápolnában – kezdetét veszi a konklávé. Napok óta keringenek a nevek arról, kik lehetnek a néhai Ferenc pápa utódjelöltjei. Most magyar közgazdászok egy meglepő esélyest számoltak ki. És a világsajtó is lecsapott az elemzésükre.
Kóczy László Á. és Sziklai Balázs R. játékelméleti módszerrel elemezték, mely bíborosoknak van a legnagyobb esélyük a pápai trón elnyerésére. Eredményeiket átvette a világsajtó.
A modell az egyes bíborosok befolyásának két mutatóján alapul: Rómától való földrajzi távolságukon és ideológiai irányultságukon. Az előzetes számítás szerint a lista élén Michael Czerny kanadai bíboros áll. A budapesti szakértők at a modellt frissítették, amelyet még a 2013-as konklávé alkalmával dolgoztak ki – ez akkor Ferenc pápát is az élre sorolta.
„A pápaválasztó testület összetétele az elmúlt tizenkét évben jelentősen megváltozott, mivel Ferenc pápa sok bíborost nevezett ki Európán kívülről. Európa ma már csak a pápaválasztók egyharmadát adja, és sokkal több a liberális beállítottságú bíboros” – mondta Kóczy, de hozzátette; nem fogadna a jóslatukra pénzzel.
Erdő Péter nem favorit
A két magyar szakértő előzetes számításai szerint a cseh származású Czerny bíborosnak van a legnagyobb befolyása a konklávén. E szerint 13,2 százalék a valószínűsége annak, hogy a kúriai bíboros „döntő szerepet” fog játszani a tanácskozáson. Őt Carlos Castillo Mattasoglio (Peru), Pablo Cezar Costa (Brazília), José Cobo Cano (Spanyolország) és Francesco Montenegro (Olaszország) bíborosok követik egyenként 12,6 százalékkal, majd Mario Grech (Málta, 12 százalék), John Dew (Új-Zéland, 10,8 százalék), Leonardo Ulrich Steiner (Brazília, 10,2 százalék), Juan José Omella (Spanyolország, 9,2 százalék) és Domenico Battaglia (Olaszország, 9,2 százalék). Erdő Péter magyar bíboros csak a 63. helyet foglalja el a listán (3,5 százalék).
Hogyan zajlik a választás?
Mi a menetrend a mai, szerdai napon? Délután 16:30-kor gyűlnek össze a bíborosok a Sixtus-kápolnában. Ma csak egy szavazási fordulót terveznek. A következő napokon napi négy szavazás lesz: kettő délelőtt és kettő délután – írja a krone.at.
Sikeres választás esetén fehér füst száll fel – délelőtt körülbelül 10:30-kor vagy 12:00-kor, délután pedig 17:30-kor vagy 19:00-kor. Ha nem sikerül új pápát választani, fekete füst jelenik meg 12:00–12:30 vagy 19:00–19:30 között.