Eljött a pillanat, amire senki sem gondolt komolyan, hogy valaha bekövetkezik: az Egyesült Államokban véget ért a penny, vagyis az ikonikus egycentes érmék gyártása. Több mint 230 év után leállt vele a pénzverde – ezzel lezárult egy korszak, amelynek apró rézérméi nemcsak a pénztárcákban, hanem az amerikai kultúrában is mély nyomot hagytak.
A történelmi esemény Philadelphiában zajlott, ahol az amerikai pénzügyminiszter ünnepélyesen megnyomta a gombot, amely a pénzsajtoló gépet utoljára elindította.
„Ezzel 56 millió dollárt takarítunk meg az adófizetőknek!”
– jelentette be Brandon Beach, miközben az utolsó érméket üvegtálcára helyezték a sajtó kamerái előtt. A legutolsó példányokat aukcióra bocsátják – várhatóan vagyonokért kelnek majd el.
A penny 1793 óta volt az amerikai mindennapok része. Egykor egy kekszet vagy gyertyát is lehetett venni rajta – mára azonban elértéktelenedett, így jobbára poros befőttesüvegekben és fiókok mélyén várta a feledést.
A mostani döntés mögött Donald Trump elnök áll, aki közölte: „Évtizedek óta gyártunk érméket, amelyek többe kerülnek, mint amennyit érnek. Ez egyszerűen pazarlás.” A számok valóban döbbenetesek: egyetlen egycentes előállítása majdnem négy centbe került – adta hírül az AP News.
A forgalomban lévő több milliárd penny továbbra is törvényes fizetőeszköz marad, de új már nem készül belőlük. A legutóbb megszüntetett amerikai érme a félcentes volt – még 1857-ben. Most, 168 évvel később, egy újabb darab történelem kerül vitrinbe.



