ACNEWS

Veszélyben a gyerekek: Egyre több a koronavírusos kicsi

Figyelmeztetnek a szakemberek.

Hirdetés
Ad image

Figyelmeztetnek a szakemberek.

Egyre nőnek az aggodalmak az Egyesült Államokban azzal kapcsolatban, hogy az oltatlan gyermekekre hogyan hathat a járvány felfutása.

Az elmúlt hetekben több ezer gyerek került kórházba az omikron variáns miatt Amerikában: a december 21–27. közötti hétnapos átlagban a gyermekek kórházi kezeléseinek száma több mint 58 százalékkal ugrott meg, 334-re emelkedett szemben az összes korcsoportra vonatkozó mintegy 19 százalékos növekedéssel – derül ki az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjainak adataiból. A CDC szerint a 18 év alatti 74 millió amerikai kevesebb, mint negyede van beoltva.

A szakemberek arra számítanak, hogy a téli szünet után, az iskolai oktatás kezdetével még ennél is jobban megugranak majd az omikronos esetszámok: azt ugyanakkor korainak tartják kijelenteni, hogy súlyosabb lenne az omikron okozta fertőzés a kicsik esetében. A változat megnövekedett fertőzőképessége lehet a legfontosabb tényező, amely a kórházban kezelt gyermekek számát emeli, írja a Reuters.

„Ez a variáns több embert fertőzhet meg, és több embert is fertőz meg. Látjuk, hogy a számok emelkednek, látjuk, hogy a kórházban kezelt gyermekek száma is nő. Az öt év alatti gyermekek zömében továbbra is oltatlanok, így még mindig viszonylag körükben az, aki a vírussal szemben nem rendelkezik immunitással” –- mondta Jennifer Nayak, a Rochesteri Egyetem Orvosi Központjának fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője és gyermekorvosa.

New Yorkban, ahol az Egyesült Államokban az egyik legmagasabb az átoltottsági arány, az 5–17 éveseknek csak 40 százaléka kapott már két adag vakcinát.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!