Egy hete ünnepelte második születésnapját a kétgyermekes édesanya, akit a csongrádi strandon villámcsapás ért.
„Örökké az agyamba égett az a vasárnap, amikor meghaltam – mesélte Katus az AcNews-nak. – Fülledt, meleg idő volt, a város felől fekete felhők rohantak felénk. Valahol messze dörgött az ég is, de tőlünk messze volt még az a vihar.”
Katus még ott maradt a parton, hogy összeszedegesse a holmijait, közben a a férje már biztonságos helyre vitte a gyerekeit. Megeredt az eső. Az anya lehajolt egy játékért. Akkor történt a baj. Katust méterekkel arrébb dobta a villámcsapás. A parton rémülten szaladgáltak az emberek. Orvosért, mentőkért kiáltoztak.
„…tudtam, hogy meghalok”
Katus így folytatta: „Váratlanul kékes burok vett körbe. Tudtam, hogy belém csapott a villám. Jó érzés volt. Azt kívántam, bár sose lenne vége. Azt is tudtam, hogy meghalok. De elfogadtam. Aztán lehúzott a föld, és elsötétült minden. Egy szűk folyosóra emlékszem, amin mosolyogva jött szembe az édesapám. Aki akkor már három éve meghalt. Azt kértem, segítsen. Azt felelte, ne aggódj kislányom, minden rendben lesz.”
Az anya a kórházban tért magához. Döbbenten hallgatta a nővérke szavait, hogy a villámcsapás után háromszor állt le a szíve, és élesztették újra. Hatalmas szerencséje volt, hogy a strandon éppen volt egy szabadnapos orvos, aki a vízimentővel együtt azonnal hozzálátott az újraélesztéséhez. Az eset hat éve történt, azóta minden év július 23-án megünnepli a második születésnapját.
Rejtélyes dolgok történnek vele
„Kilyukadt a tüdőm, légmellet kaptam, az eséstől megrepedt a májam. Ráadásul a kórházban tüdőembóliát is összeszedtem, 20 kilót fogytam. Egy évig tartott a felépülésem – sorolja az édesanya.
Katussal a villámcsapás óta megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Ha bemegy egy üzletbe, az mindig beriaszt. Még akkor is, ha semmi nincs nála. De ha kifelé jön, a riasztó néma marad. A telefonja csörgése előtt 10 másodperccel megérzi, hogy felhívják. És azt is előre tudja, hogy ki keresi majd.
„Egyik nap megéreztem, hogy az idősotthonban lakó nagymamám meg fog halni. Besiettem hozzá. Ott aludtam vele. Hajnalban leállt a szíve, nem lélegzett. Behívtam, a nővért, aki megállapította, hogy meghalt. Ott, a nővér előtt tenyerembe vettem a mamám kezét, sírva megköszöntem neki a szeretetet, amit tőle kaptam. Aztán a mellkasára tettem a kezem. Hirtelen éreztem, amint megdobban a mamám szíve. Aztán felébredt. Kértem az istent, hogy még ne vigye el őt tőlem. Még egy hetet kaptunk ajándékba a sorstól, mielőtt örökre lehunyta a szemét.”
