ACNEWS

Visszakézből: Orbán Viktor tudta mi vár rá

Orbán Viktor / Fotó: Shutterstock
Orbán Viktor / Fotó: Shutterstock
Orbán Viktor ma, az Európai Parlement előtt tartotta meg beszédét Strasbourgban. Hívei énekeltek, bírálói pedig kemény kritikával illették.
Hirdetés
Ad image

A plenáris ülés alatt Orbán Viktor kitért az unió gazdaságára, a migráció kérdésére, valamint javaslatot tett arra, hogy az euróövezeti csúcstalálkozók mintájára vezessék be a schengeni csúcsokat is. Mindezek mellett a miniszterelnök sürgette az EU nyugat-balkáni bővítését, külön kiemelve Szerbiát. Végül megszületett a magyar soros elnökség jelszava is: „Make Europe Great Again”.

Orbán Viktor beszéde kezdetén kiemelte, hogy célja az, hogy ébresztőt fújjon, Draghi és Macron elnök úr példáját követve. „Az Európai Uniónak változtatnia kell.” – hangzott el a nyitó beszéde kezdetén. Elmondta, hogy első elnökségük ideje alatt is válságokat kellett kezelniük. „Nem volt könnyű, de a munkánk ma sokkal nehezebb. Az unió helyzete ma súlyosabb, mint 2011-ben.” – emelte ki.

A migrációval nőtt a homofóbia

Orbán Viktor beszédében külön kitért a bevándorlás kérdésére is. „Európát évek óta sújtja a migrációs nyomás.” – jelentette ki. A miniszterelnök elmondta, hogy meg kell védeni az unió külső határait, amihez pedig az EU-nak kell biztosítania a szükséges pénzügyi alapot. „2015 óta Magyarország és én is komoly politikai vitákat vívunk ebben az ügyben. Eddig minden kísérlet sikertelen volt. Ha egyszer valakit beengedünk, azt nem fogjuk tudni hazaküldeni.” – mondta. Kiemelve, hogy egyetlen megoldás létezik a problémára: csak azokat szabad beengedni, akik előzetesen engedélyt kaptak.

Elmondta, hogy a migrációs nyomás növekedésével párhuzamosan nőtt az antiszemitizmus, a homofóbia és a nők elleni erőszak mértéke is. Ekkor több jelenlévő is tiltakozni kezdett, mire Orbán Viktor megismételte kijelentését. Majd elmondta, hogy a magyar kormány a Schengen Summitok megtartását javasolja, melyek alkalmával a tagállamok rendszeresen egyeztethetnek a határellenőrzésekről. Mindezek mellett szorgalmazta, hogy az év végéig történjen meg Bulgária és Románia csatlakozása a schengeni övezethez.

Énekeltek a képviselők

„Nem azért vagyunk tagjai az Európai Uniónak, mert olyan, amilyen, hanem azért, amilyen lehetne. Amíg úgy látjuk, hogy van egy fikarcnyi esély is arra, hogy olyanná tegyük Európát, amilyen lehetne küzdeni fogunk érte. Tegyük újra naggyá Európát!” – idézte a 24.hu Orbán Viktor beszédét.

Ezt követően a Patrióták frakciójának tagjai állva tapsolták meg Magyarország miniszterelnökét, sőt, többen énekelni is elkezdtek. Végül Roberta Metsola, az EP elnöke intette rendre őket, mondván, ez nem az Euróvíziós Dalfesztivál.

Von der Leyen nem volt boldog

Az ülésen az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is felszólalt, kitérve Orbán versenyképességi terveire is. Jelezve, hogy az egyik tagállam éppen az ellenkező irányba hajt, és elsodródik a közös piactól. Európai vállalatokat diszkriminál, magasabb adókulcsot vet ki rájuk, miközben egy kisebb, kedvezményezetti kört támogat. „Magyarországot minden uniós tagállam a szomszédságában maga mögött hagyta az egy főre jutó GDP alapján.” – emelte ki Leyen.

Az EB elnöke kitért arra is, hogy hazánk továbbra is ragaszkodik az orosz üzemanyaghoz, miközben a többi tagállam függetlenedni próbál tőle. A migrációs kérdés kapcsán szóvá tette, hogy Magyarország, miközben a migrációtól, tart elítélt embercsempészeket engedett szabadon és a magyar vízumrendszer is kockázatot rejt magában azáltal, hogy ellenőrzés nélkül enged be orosz állampolgárokat.

Manfres Weber is kritizált

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője arról beszélt, hogy Magyarország mindig számíthat az Európai Unió szolidaritására, de hozzátette, hogy sokkolta Orbán beszéde, miután a magyar miniszterelnök egyetlen mondattal sem említette Ukrajnát. Elmondta, hogy miután Orbán látogatást tett Putyinnál Moszkvában, 48 órával később már a gyerekkórházakat bombázták. „Az ön kirándulása nem békemisszió volt, hanem a háború meghosszabbításának missziója.” – fogalmazott.

Nem von der Leyen és Weber voltak az egyetlenek, akik kritikával illették Orbán Viktort. A francia képviselő, Valérie Hayer kiemelte, hogy nem tud még egy olyan országról, ahol egy gázszerelőből milliárdos lett volna. Sőt, felszólította az elnökséget, hogy vegyék el Magyarország szavazati jogát. A német Martin Schirdewan pedig egyenesen diktátornak nevezte a magyar kormányfőt, amihez később Daniel Freund zöldpárti politikus is csatlakozott.

Orbán válasza

Orbán Viktor válaszul a kritikákta annyit felelt, hogy amit hall, az színtiszta politikai propaganda. „Én szándékosan nem hoztam szóba a vitás pontokat. Szerencsétlen dolognak tartom, amit az elnökasszony csinál, hogy a nézetkülönbségeket rávetíti az elnökségi munkára. Régen ilyen nem fordulhatott volna elő. Régen a bizottság egy semleges intézmény volt, most viszont egy politikai testületet csináltak belőle.” – felelte Orbán Viktor. Hozzátéve, hogy szándékosan nem beszélt Ukrajnáról, de közkívánatra kitér rá. „Semmi közös nincs 1956 és az ukrán háborúban. Minden analógiát visszautasítok. De szívesen beszélek arról, hogy már az angolszász nyilvánosságban is van egy mondat: ha győzni akarunk, akkor kell elég bátorság, hogy beismerjük, vesztésre állunk. Az EU elhibázott stratégia szerint vágott bele a háborúba, ezen változtatni kell. Ha ezen megyünk tovább, akkor veszíteni fogunk. Minden háborúban kell kapcsolattartás. Most is ezrek halnak meg Ukrajnában. Így nem lesz megoldás a harctéren.” – fogalmazott.

A magyar képviselők is felszólaltak

Magyar Péter odalépett Orbán Viktorhoz és kezet fogott vele. Elmondta, hogy Magyarország az elmúlt 20 évben éltanulóból a legszegényebb uniós tagállam lett, hála a Gyurcsány- és az Orbán kormánynak. A politikus elmondta, hogy egyetért a magyar miniszterelnökkel a határvédelem kapcsán, von der Leyenhez hasonlóan kiemelve, hogy ellentmondásosnak érzi az embercsempészek szabadon engedését. Magyar Péter mellett Tarr Zoltán is kritikát fogalmazott meg, kiemelve, hogy az EU-elnökség csak egy újabb elszalasztott lehetőség. Molnár Csaba, a DK politikusa egyenesen árulónak, tolvajnak nevezte Orbán Viktort.

A Mi Hazánk EP-képviselője, Borvendég Zsuzsanna arról beszélt, hogy az unió bünteti az országot, nem fizetik ki a magyaroknak járó összegeket és a határvédelemhez se járulnak hozzá. Dömötör Csaba boszorkányüldözésnek nevezte azt, ami Magyarország ellen folyik.

Orbán Viktor válaszul annyit felelt, hogy a vita túllépett az ésszerűség határain, majd köszönetet mondott a korrekt ülésvezetésért. „Szívesen folytattam volna értelmes és elfogulatlan vitát, de sajnos az önök propagandája ezt nem teszi lehetővé.” – hangzott a válasza. Végül jelezte, hogy a nyugati országok, cégek keresnek hazánkon és egyben visszautasította, hogy a gazdagabb nyugati államok képviselői úgy tesznek, mintha nem volna érdekük Magyarország támogatása, és azt szívjóságból tennék. Szerinte a nyugati cégek több pénzt visznek ki Magyarországról, mint amennyit támogatás érkezik ide.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés