A díva 20 év után mondott fel a Madách Színházban.
Bombaként robbant a hír, hogy két évtized után felmondott a Madách Színházban Polyák Lilla. Az énekes-színésznő úgy érezte, sokat változott a teátrum az utóbbi időben.
„Bár az elmúlt 8 évben már nem kaptam új feladatot, a régi darabjaimat továbbra is nagy örömmel játszottam. Sajnos, az elmúlt években egyre több meghatározó ponton távolodtak el az elképzeléseink a színház vezetésével, ezért búcsút vettem a Madách Színháztól” – írta a színésznő.
A Madách Színház egy közleményt juttatott el a Blikkhez, ahol tisztázták a helyzetet Lillával kapcsolatban.
„Emlékezetes alakítások sorát nyújtotta a Madách Színházban. Az Anna Karenina címszerepében, majd a Volt egyszer egy csapat, a Spamalot, a Jézus Krisztus Szupersztár, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, az Én, József Attila, a Tanulmány a nőkről és a Mary Poppins című musicalek főszerepeiben is. Valamennyi munkatársunk nevében kijelenthető: büszkék vagyunk arra, hogy együtt dolgozhattunk. Reményeink szerint december 22-én színre lép a Mary Poppins 400. ünnepi előadásán. Polyák Lilla művésznő előtt a Madách Színház kapuja mindig nyitva áll” – jelezte a Madách Színház.