Zelenszkij a Bloombergnek adott interjújában azt mondta, hogy a következő békecsúcson már leülne egy asztalhoz Putyinnal. Ugyanakkor hozzátette, hogy ha Oroszországnak és Ukrajnának sikerül megtalálni a módját annak, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek, nem számít arra, hogy Putyin azon személyesen és „a közeljövőben” részt vesz, mivel szerinte az orosz elnök „túlságosan fél eljönni”.
Ugyanebben az interjúban Zelenszkij arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok és Kína véget vethet az ukrajnai háborúnak, ha félreteszik a nézeteltéréseket és közösen lépnek fel.
Meggyőződése, hogy Kína képes „hatalmas szerepet” játszani a konfliktus megoldásában, mivel Moszkva nagyon függ az exportpiacától. Az ukrán elnök így egyetértett Alexander Stubb finn elnök véleményével, aki szerint „Oroszország most nagyon függ Kínától”, és „Hszi Csin-ping kínai elnök egyetlen telefonhívása megoldaná az ukrajnai válságot” – írja az unian.net.
Az ukrán elnöki hivatal közlése szerint az első békecsúcs eredményei nyomán Ukrajna az ENSZ Közgyűlés elé terjesztendő határozattervezetet készít elő az ukrajnai nukleáris biztonságról, különös tekintettel a Zaporizzsjai Atomerőműre.