ACNEWS

Zelenszkij örök – elmondta, mikor nem lesz rá szükség

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Az ukrán elnök interjút adott kedd este a müncheni biztonsági konferencia margóján. Elmondta, hogy mikor nem lesz már rá szükség Ukrajnában.
Hirdetés
Ad image

Az interjút, kedd este sugározták. Pont akkor, amikor Trump arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy Zelenszkij egy népszerűtlen lúzer, akinek el kéne hagynia az elnöki széket.

Zelenszkij többek között ezt mondta az interjúban: „Kész vagyok bármit megtenni az ukrajnai békéért. Oroszország természetesen meg akar szabadulni tőlem. Talán nem fizikailag, ahogy a háború elején megpróbálták, de politikailag igen. Putyin számára nagyon kellemetlen személy vagyok. Ismerjük egymást!”

Az ukrán elnök így folytatta: „Ha Ukrajnát holnap felveszik az EU-ba és a NATO-ba, akkor rám már nem lesz szükség. De amíg ez nincs meg, addig meg fogom védeni az országomat”.

„Amikor ma biztonsági garanciákról beszélünk, a háború forró szakaszának befejezéséről, tűzszünetről, akkor a csapatkontingensek kérdéséről is beszélünk. Trump elnök és én már beszéltünk erről. Támogatja azt a megközelítést, hogy egy európai csapatkontingens segítse Ukrajnát”.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!