Egy észak-koreai parancsnok holttestének felfedezésekor nagyon meglepődtek az ukrán hadsereg katonái. A halott mellett ugyanis két, nagy teljesítményű fegyvert is találtak. Kiderült az is, hogy az egyik kimondottan ukrán drónok lelövésére szolgált – írta meg a forbes.com. Az észak-koreai ezredes a kurszki területen lelte halálát. Felszerelésében nem csupán koreai nyelven írt naplót és gránátokat találtak, de egy közelharcra kifejlesztett AK-12-es gépkarabélyt is. Emellett egy Vepr-12 típusú sörétes fegyver is volt nála. Ez a tárral ellátott, a Kalasnyikov felépítését követő félautomata tűzfegyver sörétes lövedékek kilövésére alkalmas. Az ukrán szakértők szerint a kisebb méretű ukrán drónok elleni harcra kiválóan alkalmas a Vepr-12-es, mert a sörétek viszonylag nagy területen szóródnak szét és könnyen harcképtelenné tehetik a repülő harceszközöket.
A szakértők megerősítették, hogy a sörétes fegyver kezelése és az ukrán drónok elleni alkalmazása komoly felkészültséget feltételez. A közepes magasságban repülő ukrán drónok leszedése ugyanis átlagon felüli reflexet és lőkészséget igényel. Ennek alapján az ukránok úgy vélik, hogy az oroszokkal szövetségben küzdő ázsiai katonák fizikai és mentális felkészítése magas szintű lehet. Ennek bizonyítéka a drónok egyre növekvő veszteségi rátája is. Az észak-koreaiak továbbá speciális harcmodort is kifejlesztettek. Egy-két katona magára vonja a drón figyelmét, míg lesben álló társuk levadássza a repülő fegyvert a shotgunnal.
A források megerősítették, hogy ukrán drónok elterjedése nyomán egyre szaporodnak a sörétes fegyverek az orosz oldalon. E fegyverek ugyanis nagy hatékonysággal használhatók ellenük. Az orosz katonák állítólag üzenetekben könyörögnek a hátországban élőknek, hogy küldjenek nekik bármilyen régi, ütött-kopott sörétes puskát. Velük ellentétben azonban az észak-koreai parancsnok egy kiváló, katonai célra gyártott sörétes shotgunt szerzett valahonnan.