Egy távoli csendes-óceáni atoll, amely egykor egy új-zélandi tengerész magányos birodalma volt, ma már védett természeti terület. Suwarrow-t 1978-ban nemzeti parkká nyilvánították, mindössze egy évvel azután, hogy leghíresebb lakója, Tom Neale végleg elhagyta a szigetet.
A Rarotongától mintegy 1300 kilométerre északra fekvő, elszigetelt korallatoll a Cook-szigetek első természetvédelmi területe lett. Neale nagyjából 16 évet töltött egyedül az Anchorage Island nevű szigeten, életét pedig 1966-os önéletrajzában, az An Island to Oneself című könyvben örökítette meg.
Története a teljes elszigeteltség szimbólumává tette a parányi szigetet. Ma már kormányzati dokumentumok és történelmi archívumok őrzik annak történetét, hogyan vált a magányos menedék fontos természetvédelmi területté.
Egy csendes életet keresett
Tom Neale 1902-ben született az új-zélandi Wellingtonban. Fiatalon belépett a királyi új-zélandi haditengerészethez, később azonban kivált, hogy önállóan utazhasson a Csendes-óceánon.
Több szigeten is dolgozott kereskedőként és üzletvezetőként. Később megismerkedett Robert Dean Frisbie amerikai íróval, akinek Suwarrow-ról szóló történetei felkeltették Neale érdeklődését az elszigetelt atoll iránt.
Neale először 1945-ben járt Suwarrow-n, amikor a második világháború alatt a szigeten szolgáló parti megfigyelőknek szállított utánpótlást. A parányi korallgyűrű azonnal lenyűgözte, és éveken keresztül engedélyeket, felszerelést és élelmet szerzett ahhoz, hogy egyszer ott telepedhessen le.
1952 októberében végül megérkezett a lakatlan atollra. Két macskát, rádiót, szerszámokat és alapvető készleteket vitt magával.
Neale három különálló időszakban élt Suwarrow-n: 1952 és 1954, 1960 és 1963, valamint 1967 és 1977 között.
Ottléte alatt kijavította az elhagyott kunyhókat, zöldségeket termesztett, csirkéket tartott, és elsősorban halból, kenyérgyümölcsből és kókuszrákból élt.
„Az élet olyan tempóban halad”
Neale önéletrajzában azt is elmagyarázta, miért fordított hátat a modern társadalomnak.
„Azért választottam a csendes-óceáni szigeteken való életet, mert ott az élet olyan tempóban halad, amilyennek Isten eredetileg elképzelhette, amikor megteremtette a Napot, hogy melegítsen bennünket, és a föld gyümölcseit, hogy elvehessük őket.”
A magányos élet végül egészségi problémái miatt ért véget. Első ott-tartózkodása során súlyos hátsérülést szenvedett, utolsó időszakában pedig gyomorrákot diagnosztizáltak nála.
1977 márciusában végleg elhagyta Suwarrow-t. Még ugyanabban az évben meghalt Rarotongán, 75 éves korában.
Halála után védett terület lett a sziget
Neale távozását és halálát követően a Cook-szigetek kormánya úgy döntött, hogy megvédi azt a természeti környezetet, amely egykor az otthona volt.
1978-ban az egész atollt, a körülötte fekvő korallzátonyt és egy hat kilométeres tengeri területet az ország első nemzeti parkjává és madárrezervátumává nyilvánították.
A természetvédelmi terület létrehozásával sikerült megóvni a törékeny élőhelyeket a kereskedelmi fejlesztésektől és a kontroll nélküli kizsákmányolástól.
A területre ma is szigorú szabályok vonatkoznak. A látogatóknak engedélyre van szükségük, a hajóknak pedig külön engedélyt kell szerezniük a megérkezéshez.
Nemcsak Neale miatt különleges
Bár Neale története világszerte ismertté tette Suwarrow-t a tengerészek és az olvasók körében, az atoll legnagyobb értékét valójában az élővilága jelenti.
A zátonyrendszer 30 kisebb szigetből, úgynevezett motukból áll, amelyek egy védett központi lagúnát vesznek körül.
A terület a Csendes-óceán déli részének egyik fontos tengeri madárköltőhelye. Regionális környezetvédelmi felmérések szerint Suwarrow ad otthont a világ kis fregattmadár-állományának mintegy 9 százalékának.
Jelentős kolóniákban költenek itt vörösfarkú tropikmadarak és kormos csére is. A környező vizekben kókuszrákok, zöld tengeri teknősök és több cápafaj is él.
Az állatok védelme érdekében az atoll az év egy részében teljesen mentes az állandó emberi jelenléttől. November és március között, a csendes-óceáni ciklonszezonban senki sem tartózkodhat huzamosan a szigeteken, így az élővilág hosszabb időre minimális emberi zavarástól mentesül.
Neale kunyhója ma is áll
Több mint négy évtizeddel Neale utolsó távozása után még mindig láthatók életének nyomai Anchorage Islanden.
Az általa helyreállított és használt kis faházat megőrizték a szezonális parkőrök. Az épület egy részét később apró kölcsönkönyvtárrá alakították, amelyet a tengerészek és az arra járó jachtosok is használhatnak.
A közelben egy betonból készült mellszobor is őrzi az új-zélandi tengerész emlékét.
Ma a szárazabb évszakban két gondnok tartózkodik a szigeten. Ők fogadják a látogatókat, figyelik a madárállományt és segítenek megóvni a törékeny természeti környezetet.
Tom Neale Suwarrow-ra a magányt és az egyszerű életet keresve érkezett. Története azonban végül éppen az ellenkező hatást érte el: nemzetközi figyelmet irányított a világ egyik legtávolabbi szigetére és annak természeti kincseire.
Ami egyetlen ember menekülésének indult a modern civilizáció elől, végül olyan védett menedékké vált, amelynek célja, hogy a sziget élővilága és érintetlen vadonja még generációkon keresztül fennmaradjon.
