Az elmélet, miszerint létezik valamilyen idegen élet a Földön kívül is az ókori Görögországba és Rómába nyúlik vissza. Azonban látni még mindig nem láttuk őket, nem léptek velünk kapcsolatba. Ennek magyarázatára különböző elméletek születtek az évtizedek, évszázadok alatt. Többek között az is, hogy csak megfigyelnek minket, miközben réges-régen köztünk élnek. Vagy éppen, hogy az emberi intelligencia teljesen egyedülálló az univerzumban és félnek tőlünk. Azonban egy csillagász most egy sokkal valószínűbb forgatókönyvvel állt elő. Szerinte az idegen civilizációkat gammakitörések (GRB) pusztították el.
Ezek olyan, távoli galaxisokban megfigyelt, hatalmas energiájú robbanások, amelyek akkor következnek be, ha egy csillag magjából kifogy úgymond az üzemanyag. Azaz összeomlik a saját súlya alatt és megsemmisül. Ekkor úgynevezett szupernóva sugárzást bocsájt ki magából, ami egy fókuszált sugárzás. „Ha ez a galaxis síkján történik meg, akkor az ott lévő bolygók mintegy 10 százalékát sterilizálhatja.” – fogalmazott dr. Drederick Walter csillagászprofesszor a DailyMail megkeresésére. „Ez azonban csak egy, a sok lehetséges magyarázatra. Egyfajta morbid gondolat.” – emelte ki.
A gammakitörés hatása
A NASA a gammakitöréseket „a világ legerősebb robbanásaként” írja le. Egy tipikus kitörés fényes, irányított energiát bocsát ki. Kvintmilliárdszor nagyobb fényerőt bocsát ki magából, mint a mi napunk. Vagyis több mint elég ahhoz, hogy civilizációkat elpusztítsa. Félni persze nem kell ettől. A NASA Compton Gammasugárzás Obszervatóriumának több évtizedes kutatásai bizonyítják, hogy ezek a kitörések a mi galaxisunkban, a Tejútrendszerben rendkívül ritkák. Ezek a szupernóva események inkább a „fiatal” galaxisokat sújtják, ahol új csillagok keletkeznek, vagy éppen a hosszú ideig tarto GRB-k következtében a csillagok fekete lyukká alakulnak.
„A becslések szerint körülbelül 100 millió évente fordul elő gammakitörés valamely galaxisban. Vannak tudósok, akik ezt a számot 10 millió évre teszik, de lényegében mindkét eset azt jelentené, hogy a sok idegen faj kipusztul, még mielőtt űrkutatásra lenne lehetősége.” – állítja dr. Walter. A csillagász egyúttal arra is rámutatott, hogy a Föld körülbelül 4,5 milliárd éves. Vagyis ennyi időbe telt az, hogy kifejlődjön és közben fenn is maradhasson egy technológiailag fejlett faj. A Föld történetében ugyanis 45 és 450 közötti GRB történhetett.
Egyes tudósok szerint a devon korban bekövetkezett tömeges kihalás, azaz a dinoszauruszok eltűnése is egy ilyen összeomló csillag vagy feketelyuk keletkezésének következtében létrejött gammasugárzás miatt történhetett. Dr. Walter azonban nem győzi hangsúlyozni, hogy ez csak egy hipotézis. Egy esetleges magyarázat arra, hogy az emberiség miért nem fedezete még fel egy füldönkívüli civilizáció jeleit az univerzumban.
Nem mernek idejönni a földönkívüliek
Dr. Walter szerint végtelen logikus magyarázat van arra, hogy miért nem találkoztunk még idegen lényekkel. „Az egyik ilyen példa, hogy egy magasan fejlett vízi faj él egy másik világon, a nagy intelligenciájuk és a szociális képességeik ellenére sem valószínű, hogy ide látogatnának. Szinte esélytelen, hogy ki tudnák fejleszteni az űrutazáshoz szükséges technológiát. Ha a víz alatt élsz, nem fogsz az elektromossággal játszani.” – érvelt.
Persze nem ez az egyetlen lehetőség, egy kockázatkerülő civilizáció valószínűleg úgy dönthet, hogy nem éri meg neki a csillagok között utazni és más élőlényeket keresgélni. Nem kockáztatnak. A legelterjedtebb elmélet a fizikusok és a csillagászok körében azonban az, hogy a technológiailag fejlett civilizációk általánosan hajlamosak lehetnek arra, hogy elpusztítsák magukat. „Ha a civilizációk hajlamosak ugyanúgy fejlődni, mint a mi bolygónkon, akkor ez mindenkit sújtani fog.” – vélekedett Dr. Walter a háborúkra, légszennyezésre és a társaira utalva.