A barkácsáruház járókelői a mélygarázsban egy Opel Corsát láttak, amelynek be voltak törve az ablakai. Egy rendőr érkezett ki, ellenőrizni a kocsit, és szörnyű dolgot fedezett fel. A csomagtartóban egy halott 19 éves nő feküdt. A bizonyítékok erőszakos bűncselekményre utalnak. A halott nő, mint kiderül, a fiatal temetkezési vállalkozó, Marie G. A saját autójába pakolták be.
Szokatlan foglalkozása híressé tette a Regensburg városában, több helyi médium is beszámolt a fiatal lányról. A lány korábban azt mondta, hogy amit különösen szeret a munkájában, az a változatosság. „Nincs két egyforma nap”. A képzés során nagyfokú érzékenységről tett tanúbizonyságot a rokonokkal folytatott beszélgetések során. „A haldoklás is az élet része. A halál teljesen természetes dolog, és semmi rossz nincs benne” – mondta akkoriban.
A rendőrség még aznap este elfogta a gyanusítottat. Egy 55 éves férfit, Marie G. volt barátját – egy regensburgi városi elöljárót.
A rendőrségi szóvivő a német médiának elmondta, hogy egyelőre nem lehet pontosan megmondani, hogyan halt meg a bajorországi Cham körzetből származó fiatal nőt. Az öngyilkosságot azonban kizárták – írja a blick.ch.