ACNEWS

Újabb két Boeing dolgozó írta alá a halálos ítéletét

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Két újabb volt Boeing dolgozó szólalt meg a cég biztonsági intézkedéseivel kapcsolatban: „Olyan, mint egy ketyegő bomba.”
Hirdetés
Ad image

A Boeing két volt alkalmazottja, annak ellenére, hogy idén két hónapon belül két bejelentő is meghalt, mindenképpen le akarja rántani a leplet az egykor nagyszerű, de mára botrányt botrányra halmozó cégről. Roy Irvin, a Boeingnél, míg Santiago Paredes, a Spirit AeroSystemsnél dolgozott. Ők ketten azon 20 fő közé tartoznak, akik a repülőgépipari óriáscég biztonsági és minőségi problémáival kapcsolatos aggályaikat nyilvánosságra hozták. Tanúvallomásaikra azután került sor, hogy a Boeing sorra kapja a kritikákat és a vizsgálatokat az állandó balesetek miatt. Ezek a katasztrófák pedig bár nem most kezdődtek, de mostanára jutottunk el odáig, hogy szinte minden hétre jut egy Boeing gép, ami darabokra esik vagy éppen kigyullad.

Bármikor elveszthetik az uralmat a gép fölött

Irvin 2011-től 2017-ig a Boeing minőségügyi vizsgálója volt a North Charlestonban, írja a NewYork Post. A feladata az volt, hogy biztosítsa, hogy a 250 millió dolláros 787 Dreamliner repülőgépek készen álljanak a munkába állásra, mielőtt elhagyják a gyárat. A vállalatnál 2009-ben kezdett dolgozni. A férfi elmondta, hogy szinte minden nap visszatartott gépeket a súlyos biztonsági és minőségi problémák okán, amelyeket a gyárat elhagyó repülőgépeken talált. Azaz a gépeket ellenőrizni kellett volna még egyszer. Irvin állítása szerint azonban nem így volt. „A hardverekről hiányzó vagy meg nem feszített biztonsági eszközök azt jelentik, hogy nem tudod irányítani a repülőgépet, ha azok meghibásodnak.” – mondta Irvin. „A biztonsági eszköz ott van. Azonban, ha a rögzítőelem nincs megfelelően a helyére illesztve, akkor le fog esni és nem fogod tudni irányítani a repülőgépet.” – magyarázta.

Irvin együtt dolgozott a Boeing feljelentőjével, a 62 éves John Barnett-tel, akit március 9-én holtan találtak egy dél-karolinai szálloda parkolójában. Ezüst pisztollyal a kezében, miután nem jelent meg a vállalat ellen indított per tárgyalásán, ahol tanúskodnia kellett volna. A rendőrség megállapította, hogy Barnett öngyilkos lett. Ezután a 45 éves Joshua Dean, a Spirit AeroSystems egykori minőségügyi auditora május elején halt meg egy gyorsan terjedő fertőzésben. A halálesetek paradox módon másokat is felbátoríthattak arra, hogy jelentkezzenek.

Egyre többen szólalnak fel

Brian Knowles charlestoni ügyvéd, aki olyan bejelentőket képvisel, mint Irvin és Paredes, és aki a néhai Barnettet és Deant is képviselte, a The Postnak elmondta, hogy az elmúlt hetekben egyre többen szeretnének vallomást tenni. „A legtöbb ember, akitől hallunk, jelenlegi alkalmazott. Sok esetben szeretik a munkahelyük, nem tönkre tenni akarják a vállalatot. Azt akarják, hogy a cég a helyes úton járjon újra. A Boeing azt mondja, hogy nyitottak a kritikákra, de a valóságban nem foglalkoznak ezzel, és sokakat megtorlásban részesítenek, mert megszólalnak. ” – fogalmazott az ügyvéd.

Időzített bombákon utaznak az emberek

A lapnak Irvin mellett Paredes is megszólalt, aki 12 éven keresztül volt a Spirit AeroSystem gyártási ellenőre. Végül 2022-ben hagyta ott a céget, és ezzel a Boeingot is. Állítása szerint sokkolta, amikor megérkezett a vállalathoz, és több száz hibával szembesült a gyártósoron. Még jobban elborzadt, amikor nyomást gyakoroltak rá, hogy ne mondjon semmit. „A gyártósor végén voltam, így a kész terméket kellett volna megnéznem, mielőtt elszállítják a Boeingnek.” – kezdett bele Paredes. „Ehelyett hiányzó, hiányos, vagy éppen sérült alkatrészeket, kereteket láttam, amelyeken ideiglenes rögzítők voltak. Olyan problémákat, amelyek előfordulhattak, de ki kellett volna javítani még mielőtt hozzám kerülnek. Minden, ami elém került, olyan volt, mint egy ketyegő időzített bomba.” – emlékezett vissza. Főnökei nyomást gyakoroltak rá, hogy a jelentéseket a lehető legjobban minimalizálja, sőt, még gúnynevet is kapott, mert a szállítást akadályozta azzal, hogy nem hunyt szemet az életveszélyes problémák felett.

„Mindig azt mondták, hogy nincs idejük kijavítani a hibákat” – mondta Paredes. „Ki kellett adniuk a gépeket. Rettegtem attól, hogy a hírekben egyszer csak azt látom, valami történt az egyik géppel. Egy rémálom volt.” – mondta a volt dolgozó.

A Spirit AeroSystem és a Boeing szóvivője egyaránt azt mondta a lapnak, hogy bátorítják az embereket, hogy jelezzék az aggályaikat. A két cég elmondása szerint névtelenül lehet jelezni a gondokat. Ennek ellenére a fent megszólaló két férfi nem érzi magát teljesen biztonságban. Bár nem félnek attól, hogy felszólaljanak, de mégis. Inkább megnézik, hogy követi-e valaki a kocsijukat.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!