Hétfő délutánig lehet jelentkezni a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjára, amelyről Liz Truss miniszterelnök, a párt eddigi vezetője csütörtökön lemondott.
Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos alsóházi szakpolitikai frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke csütörtök este tartott rövid tájékoztatóján bejelentette, hogy az utódválasztási folyamat máris elindult, és a jelentkezési határidő hétfőn, brit idő szerint 14 órakor – közép-európai idő szerint 15 órakor – jár le.
Brady elmondta azt is, hogy azok a jelentkezők juthatnak tovább a választási szakaszba, akik az alsóházi konzervatív frakció legalább száz tagjának támogatását megszerzik.
Az 1922 Bizottság vezetője hozzátette: a lécet azért helyezték ilyen magasra, hogy az utódválasztási folyamat a lehető leggyorsabban lebonyolítható legyen. Úgy fogalmazott: a százfős frakciótámogatottságot „bármely olyan komolyan vehető jelölt elérheti, akinek reális esélye van a továbbjutásra”.
Brady szerint a minimum száz frakciótag támogatásának megszerzését előíró szabály potenciálisan három jelölt bejutását teszi lehetővé választási szakaszba a jelentkezési határidő hétfői lejárta után.
Sir Graham Brady ezzel arra utalt, hogy a Konzervatív Pártnak jelenleg 357 képviselője van a londoni alsóházban.
Jake Berry, a Konzervatív Párt elnöke – akinek jórészt adminisztratív jellegű tisztsége nem azonos a mindenkori miniszterelnök, illetve ellenzéki pártok esetében a miniszterelnök-jelölt által betöltött pártvezetői poszttal – ugyanezen a tájékoztatón kijelentette: ha a frakciószavazási szakasz után két jelölt marad állva, a párt 170 ezres tagsága gyorsított online szavazással választhatja meg kettőjük közül az új pártvezetőt, aki egyben az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke lesz.
Berry kijelentette azt is, hogy az utódválasztási folyamat minden szakaszának legkésőbb jövő péntekig, október 28-ig be kell fejeződnie.
Arra az újságírói kérdésre, hogy ha hétfőn csak egy jelölt jut tovább, akkor mi a követendő eljárás, Berry és Brady is azt mondta, hogy ebben az esetben a párttagságnak értelemszerűen nem kell szavaznia.
E forgatókönyv megvalósulása esetén az Egyesült Királyságnak már hétfőn új miniszterelnöke lehet.
A londoni fogadóirodák Rishi Sunak volt pénzügyminisztert tartják a vezetőváltási versengés favoritjának. Őt jelentős lemaradással Penny Mordaunt volt védelmi miniszter, Ben Wallace, a védelmi tárca jelenlegi vezetője és Boris Johnson volt miniszterelnök, Liz Truss közvetlen hivatali elődje követi a fogadási cégek kiírásaiból következtethető esélylistán.
Csütörtök estig egyikük sem jelezte hivatalosan, hogy indulna a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért. Az egyetlen hivatalos bejelentést Jeremy Hunt pénzügyminiszter tette, közölve, hogy ő nem indul az utódválasztási versengésben. (MTI)