A két rablógyilkost együtt minimum 70 év fegyházban letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék, miután Hegymegen megölték, megerőszakolták áldozatukat, egy 94 éves nénit. „Nagyon sajnálom a Vilma nénit, ami történt vele. És másodszor én semmilyen bűntényben nem vettem részt és nem követtem el” – ezt mondta a rablógyilkos testvérpár egyike.
Mint azt az AcNews megírta, négy éve a hegymegi falucskában két helyi testvér brutális módon megölt és megerőszakolt egy 94 éves nénit. A rendőrség elfogta B. Gábort és B. Gézát. A fiatalabbik fivér elismerte a gyilkosságot, beismerő vallomást tett a testvérére is, amit később visszavont. Az ügyészség tényleges életfogytiglant kért a két férfire. Legkorábban 35 év múlva szabadulhatnak.
A két rablógyilkos brutálisan megverte majd megerőszakolta az idős asszonyt. Később az egyik tettes a halott néni testét is megbecstelenítette. „Előtte még a nyitott szemeit lezártam, mert zavart a tekintete. Tudatába voltam, hogy a mama már hallott. Ennek ellenére erőszakoltam meg megint” – olvasta fel a brutális férfi beismerő vallomását a bírónő. Az ítélet nem jogerős, a két férfi felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik – írta a tenyek.hu.