A nyár végén Ausztriában fogták el. R. Ferencet és R. Pétert, mindkettőjüket emberkereskedelemmel és prostitúció elősegítésével gyanúsítják.
Februárban fogták el a 43 éves R. Ferencet, akit lányok futtatásával gyanúsítanak. A nyomozás előrehaladtával kiderült, hogy a férfi bátyja, a 44 éves R. Péter is tevékeny szerepet játszott abban, hogy rossz anyagi körülmények között élő, kiszolgáltatott helyzetű magyar nőket prostitúciós tevékenységre kiszervezzék Bécsbe.
A bizonyítékok szerint az ilki testvérpár 2014 óta űzte illegális szexuális bizniszét Ausztriában. A lányokat Magyarországról alkalmanként ők szállították ki Bécsbe, majd ott az általuk üzemeltetett bordélyházakban kellett dolgozniuk úgy, hogy előtte kioktatták őket a munkafolyamatokról és a szexuális szolgáltatások tarifáiról. Annak fejében, hogy a tevékenységhez a hátteret biztosították, a lányoknak leadót kellett részükre fizetni. Ez bevételük 50%-át jelentette. Bár a sértettekkel előzetesen megállapodtak a munkavégzés feltételeiben, mégis volt olyan alkalom, amikor a teljes munkadíjukat elvették tőlük. Nemegyszer meg is verték őket, hogyha nem az általuk meghatározott szabályok szerint dolgoztak. Az ügyben több mint egy tucat sértettet azonosított be a KR NNI.
A testvérek egyikének sem volt bejelentett állása, mindketten az áldozatoktól beszedett pénzekből tartották el magukat. A sértettektől fejenként többezer eurót szereztek így meg, amelyet saját megélhetésükre fordítottak és feléltek.
R. Ferencet és R. Pétert több ember sérelmére, a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírással, szexuális cselekmény végzése érdekében erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítve elkövetett emberkereskedelem bűntett, továbbá bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítése bűntett elkövetésével gyanúsítja a KR NNI – írta a police.hu.