ACNEWS

Orvosa kíséri oltár elé a súlyosan beteg fiatal nőt

Az agyhártyadaganattal küzdő nő az orvosát kérte meg, hogy kísérje az oltár elé édesapja helyet, aki néhány évvel ezelőtt elhunyt.

Hirdetés
Ad image

Az agyhártyadaganattal küzdő nő az orvosát kérte meg, hogy kísérje az oltár elé édesapja helyet, aki néhány évvel ezelőtt elhunyt.

Jessica Davis első éves volt a főiskolán, amikor kiderült, agyhártyadaganata van. A fiatal nőt Alex Yu idegsebész vette kezelésbe, és közel nyolc éven keresztül támogatta őt a felépülésében – szemlézte a 24.hu

Az évek során az orvos és páciense között szoros kapcsolat alakult ki. Davisnek sikeresen eltávolították a daganatát, de a műtét után további komplikációk léptek fel, ami miatt aztán további beavatkozásokra volt szükség, ami hosszú időkre elhúzódott. Yu minden erejével küzdött a fiatal lány felépüléséért, és barátként segítette át a fizikai és lelki megpróbáltatásokon.

Amikor pedig megkérték Jessica Davis kezét, nem volt kérdés, hogy orvosát kéri meg, hogy kísérje az oltárhoz édesapja helyett, aki még 2009-ben elhunyt. Alex Yu szerint egyszerűen lenyűgöző, hogy páciensében milyen erő lakozik, annak ellenére, hogy újabb csapás érte. Kiújult a daganata, és ismét sugárterápiára kell járnia.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!