ACNEWS

Fortuna! Görög Zita megúszta a végzetes tragédiát

A modell hiszi, hogy minden okkal történik. Elmondása szerint a sors már nem egyszer mentette meg őt veszélyes szituációktól, végzetes tragédiáktól.

Hirdetés
Ad image

A modell hiszi, hogy minden okkal történik. Elmondása szerint a sors már nem egyszer mentette meg őt veszélyes szituációktól, végzetes tragédiáktól.

Görög Zita egy nem mindennapi fotósorozat készítésekor került összetűzésbe egy lámával, aki csupán a kicsinyét akarta megvédeni. A modell szerencsére nem sérült meg, de elmondása szerint az izgalmas helyszíneknek megvannak azok a veszélyei, amit ő már többször is megtapasztalt. Instagram-bejegyzésében elárulta, hogy világkörüli utazásai során számtalanszor előfordult már, hogy kis híján életét vesztette.

„Ez inkább vicces volt, de voltak igazán veszélyes szituk is, amitől megmentett a Sors! Sodort már el hatalmas hullám a Tirrén tengeren, csúsztam meg a Grand canyon szikláin, de sárba is ragadtam estélyiben fekve. Késtem le gépet Taiwanon, ami lezuhant, dobált repülő Curacao felett, amit hurrikán kísért a térségben. 2001-ben csak a szerencsének köszönhetem, hogy épp nem voltam New Yorkban szeptember 11-én ” – kezdte bejegyzésében Görög Zita, aki a történések után szinte már csak a megérzéseire hagyatkozik.

„Hiszem, hogy ha kések, annak oka van, és nem kifogásként használom. Nem engedem megingatni magam a megérzéseimben, mert nincs is semmi más eszközöm! Ha valami lehetőségtől, helyzettől összeszorul a gyomrom, arra nemet mondok, legyen szó gyereknevelésről vagy munkáról. Így szálltam már ki sikítozva egy repülőgép turbinával tunningolt autóból, ami 1 peccel később a közönségbe száguldott, és mondtam le nyaralást Tunéziában arra az időpontra, arra a partszakaszra, ahol terrortámadás történt pár éve” – írta a modell, hozzátéve: tudni kell különbséget tenni a megérzés és a félelem között.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés