ACNEWS

Három embert ölt meg a kisbusszal egy pécsi sofőr

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Jogerősen négy év börtönre ítélte a Pécsi Törvényszék a kisbuszt vezető férfit, aki szabálytalan előzés miatt három ember halálát okozta.
Hirdetés
Ad image

Három ember meghalt, amikor Pécs felől Mohács irányába az 57-es főúton tavaly augusztus 24-én egy mikrobusz szabálytalan előzött. Miközben a kisbusz előzött, a sofőrje későn vette észre, hogy, szemből is érkezik egy jármű. Manőverével leszorította az útról a még le nem hagyott autót. Emiatt annak vezetője elveszítette uralmát járműve felett, és belerohant a szemből érkező kocsiba. A kisbusz vezetője látta, hogy mi történt, ennek ellenére továbbhajtott. Az utasai közül többen kiabálni kezdtek a vádlottnak, hogy álljon meg, ennek hatására 400 méterrel távolabb félreállt – írta a 24.

A baleset következtében a szemből érkező autó vezetője és az előzött jármű sofőrje a helyszínen életét vesztette, míg utóbbi utasa kórházba szállítását követően halt meg. Az MTI közleménye szerint a másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság elsőfokú ítéletét. Eszerint a kisbusz vezetőjére közúti baleset okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt négy év börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet jogerős.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!