ACNEWS

Előkerült egy 134 éve elveszett Drakulás novella

Drakula olvas / Kolodko-miniatűr / Fotó: Shutterstock
Drakula olvas / Kolodko-miniatűr / Fotó: Shutterstock
134 év után Bram Stoker, a Drakula történetek megalkotójának ismeretlen novellája került elő. Véletlenül találta meg egy történész.
Hirdetés
Ad image

Brian Cleary amatőr történész éppen Bram Stoker műveit lapozgatta a dublini Ír Nemzeti Könyvtárban, amikor valami furcsát vett észre. „Megláttam a Gibbet Hill kifejezést és tudtam, hogy ezzel a címmel még sehol se találkoztam. Az író egyik életrajzában vagy bibliográfiájában sem szerepelt.” – idézte a New York Post Clearyt. „Egyszerűen ledöbbentem. Ültem a képernyő előtt és azon tűnődtem, hogy vajon én vagyok az egyetlen ember, aki ezt olvasta?” – emlékezett vissza a történész.

Cleary ezután azon kezdett el gondolkozni, hogy mit kezdjen ezzel az információval. Végül Bram Stoker életrajzírója, Paul Murray erősítette meg a meghökkentő felfedezést. Murray elmondása szerint a novella egy állomás lehetett a Drakula kiadásához vezető úton, amelyet 1890-ben kezdett el írni. Ugyanabban az évben, amikor az azóta elfeledett novellát, valamint az első regényét is publikálta. „Ez egy klasszikus Stoker-történet. A jó és a rossz közötti harcról szól, a gonoszról, amely egzotikus, megmagyarázhatatlan módon bukkan fel.” – mondta az irodalmár.

A Bibbet Hill a brit Surryben játszódik és három törvényen kívüli ember történetét követi nyomon, akiket egy tengerész meggyilkolásával vádolna, majd felakasztanak. A testüket pedig az akasztófán hagyják, hogy figyelmeztetésül szolgáljanak az arra tévedő utazóknak.

Cleary még 2021-ben botlott bele a novellába, amikor is egy hirtelen bekövetkezett halláskárosodás miatt nem tudott dolgozni. Azért, hogy elüsse az időt régi újságkivágásokat és cikkeket kezdett el olvasgatni, ekkor került a kezébe a Daily Expressz dublini kiadásáűnak 1890-es, karácsonyi melléklete. Ahol a Gibbet Hill először és eddig utoljára megjelent. Végül a novellát egy jótékonysági szervezet, a Rotunda Alapítvány fogja az idén újra kiadni.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!