ACNEWS

Akasztják a hóhért – 300 milliót hajtanak be a NAV-on

Illusztráció / Kép: Pexels
Illusztráció / Kép: Pexels
Hosszas jogi procedúra közeledik a végéhez. A Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a NAV-nak fizetnie kell, inkasszó került a számlájukra is.
Hirdetés
Ad image

Még 2021-ben történt, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal árverésen értékesített négy luxusautót, amelyeket egy adócsaló banda bérelt egy német lízingcégtől. Az ügy legfrissebb fejleményeiről a telex számolt be. A német lízingcég pert indított az autók visszaszerzéséért, amelyek árverésére jogszerűen nem is kerülhetett volna sor, hiszen tulajdonosaik nem a lefoglalást elszenvedők voltak. A pert meg is nyerték a németek, a bíróság megállapította, hogy a NAV-nak közel 300 millió forintot kell megtéríteni a részükre.

A perben a NAV-nak lett volna esélye megvédenie magát, de nem adtak be ellenkeresetet és a tárgyalási napokon sem jelent meg képviselőjük. A bíróság ezért úgy tekintette, hogy az adóhatóság a felperes követelését nem vitatja. Nagy valószínűséggel a NAV attól tartott, hogy a német lízingcég a legvégsőkig elmegy majd, nemzetközi fórumokon is megtámadja a döntést, ha az nem kedvező a számára. Sokkal egyszerűbb volt tehát a NAV-nak első fokon elfogadni az ítéletet és kifizetni a sértett felet – vélte az a magyar ügyvéd, aki a német céget képviselte a perben.

A NAV azonban nem fizetett, ehelyett 2024 szeptemberében felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriához, amelyben az ítélet végrehajtásának felfüggesztését kérte. Kérelmük engedélyezésére eddig nem került sor. A német fél ügyvédje ezért 289 millió forint tőke- és kamatteher, továbbá 3 millió forint ügyvédi munkadíj és 350 ezer forint eljárási költség inkasszóját követelte. Az ügyvédi iroda közleménye alapján 2024. szeptember 21-én a Fővárosi Törvényszék elrendelte az inkasszót a NAV Államkincstárnál vezetett számlájára. Amennyiben 45 napon belül nem érkezik egyéb határozat, a visszatartott összeget el kell utalni a német cégnek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés