„Meg lettem csalva 10 hónap szerelem és 3 millió forint költése után” – írta még a tragédia előtt egy nappal a rózsadombi gyilkos, Sz. Tamás a közösségi oldalán. Pedig a 18 éves focista büszke volt a barátnőjére, akinek édesanyja Révész Zsuzsa, az RTL korábbi kommunikációs igazgatója volt. Aztán a büszkeség haragba váltott át, ezért a sportoló megverte a 17 éves lányt. Szombaton pedig utat tört az a fékezhetetlen indulat, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie.
Az szmo szerint Sz. Tamás a volt szerelme édesanyját okolta a szakítás miatt, akit ezért annak autója mellett halálra késelt. Az édesanyát 35 késszúrás érte, esélye sem volt a túlélésre. Mint azt az AcNews megírta, gyilkost másnap reggel Kistelken elfogták, tegnap pedig letartóztatták, 30 napig biztosan rács mögött marad.