Rejtélyes haláleset borzolja a kedélyeket a XV. kerületben. Február 13-án a 32 éves, román állampolgárságú Genes Gheorghe testvérénél és sógornőjénél járt látogatóban. Néhány órát együtt töltöttek, majd családjának megígérte, hogy hamarosan visszatér hozzájuk. Erre viszont már sosem kerülhetett sor: a férfinek csupán élettelen teste került elő, méghozzá nagyon furcsa körülmények között.
A család válaszokat vár, de mindhiába.
„Február 13-án, este hét óra körül láttuk utoljára. Akkor megbeszéltük, hogy rövid időre hozzánk költözik, mert munkáltatója nem tud neki tovább albérletet biztosítani, de ezt követően többé nem jelentkezett, nem hallottunk felőle. Felszállt a 69-es villamosra és azt mondta, hamarosan visszajön, de nem így történt. Mintha csak a föld nyelte volna el” – kezdi lapunknak Brigitta, a rejtélyes körülmények között elhunyt férfi sógornője.
Gheorghe tíz éve élt Magyarországon, itt vállalt munkát az építőiparban. Párjával Budapesten ismerkedett meg, de a nő és közös gyermekeik Romániában maradtak. Ennek ellenére rendszeresen látogatta őket és tartotta velük a kapcsolatot. Rendezett életét élt, családja volt a mindene. Gheorghe testvére és sógornője február 14-én kezdett gyanakodni, ugyanis a férfi semmi életjelet nem adott magáról és ez tőle rendkívül szokatlan volt.
„Február 15-én kétségbeesve jelentettük be a XV. kerületi Rendőrkapitányságon, hogy valami nem stimmel, mert Gheorghe nem jelentkezik, ilyesmit pedig korábban soha nem csinált” – mondja Brigitta. A nyomozás kezdetén eltűnésként kezelték az esetet, majd néhány nap múlva váratlan fordulat állt be az ügyben.
„Február 19-én értesített bennünket a rendőrség, hogy be kellene mennünk, mert valamit mutatni szeretnének. Ekkor már éreztük, hogy nagy a baj, de kapaszkodtunk az utolsó szalmaszálba és bíztunk benne, hogy megérzéseink csalnak.”
Ekkor derült ki, hogy a hatóság ismeretlen holttestre bukkant a XIV. kerületi, Törökőr utcai irodaház elhagyatott parkolójában. Az élettelen test pedig Genes Gheorghe-é volt.
„Úgy éreztük magunkat, mint akit leforráztak, sokkolt bennünket a látvány. Egyszerűen nem értjük, hogy került oda, azt pedig főleg nem, mi történhetett vele. Nem ezen a környéken lakott és nem is abba az irányba indult tőlünk” – mondja az asszony, majd azt is hozzáteszi: aznap este Gheorge és fiútestvére összeszólalkodtak, de ez nem volt komoly, csak amolyan „fiús vita”.
„A párom és Gheorge sétáltak egyet, majd este 7 óra tájban Gheorghe felült a 69-es villamosra. A páromat is hívta magával, kérte, hogy igyanak egy sört, de ő inkább hazajött.”
Azt, hogy Gheorghe végül hová ment, a mai napig homály fedi. A megtört család kérte a rendőrségtől, hozzák nyilvánosságra a térfigyelő kamerák felvételeit a végzetes estéről, de azt a választ kapták, hogy ez nem az ő hatáskörükbe tartozik, majd hozzátették: a legtöbb, környéken elhelyezett kamera egyáltalán nem is működik.
Mint kiderült, a férfinél 100 ezer forint készpénz volt, bátyja pedig figyelmeztette, vigyázzon rá. Gheorghe ekkor megtapogatta a zsebeit, kezet fogott testvérével és azt monda: „Nem lesz semmi baj, nem megyek messzire” – ezek voltak a férfi utolsó szavai. Miután bebizonyosodott, hogy Gheorghe holttestét találták meg a rendőrök, a családnak újabb borzalommal kellett szembesülnie.
„Amíg élek, nem felejtem el, amit a patológián láttam. A sógorom arca tele volt zúzódásokkal, foltokkal, véraláfutásokkal” – mondja elcsukló hangon Brigitta, majd azt is hozzáteszi: „Hogy lehet, hogy nem vette észre a vizsgálatot végző orvos, hogy ütésnyomok vannak a fején? Ha pedig észrevette, miért zárta ki a rendőrség az idegenkezűség lehetőségét?”
A gyászoló sógornő az AC News-nak elmondta, a férfinél sem mobiltelefonját, sem a nála lévő, 100 ezer forintot nem találták meg. Később pedig olyan információk is a tudomásukra jutottak, hogy Gheorge halálát alkoholmérgezés vagy kábítószer-túladagolás okozhatta.
„10 éve ismerem őt, és bár előfordult, hogy megivott egy-két sört, sosem mértéktelenül tette ezt. A drogfogyasztás pedig nem divat ebben a családban. Azt könnyebben el tudom képzelni, hogy valaki rátámadt, ő pedig képtelen volt megvédeni magát. Még belegondolni is szörnyű.”
Amennyiben viszont így történt, akkor a halált okozó testi sértés vagy emberölés bűncselekménye is megvalósulhatott. Arról nem beszélve, hogy a férfit ki is rabolták, mert a család szerint 100 ezer forintot egészen biztos, hogy nem költött el egy éjszaka alatt. Gheorge békés természetű ember volt, sosem kötött bele másba, nem kereste magának a bajt.
„Abban is biztos vagyok, hogy nem voltak rossz gondolatai vagy öngyilkossági szándékai. Hazautazását tervezte, boldog volt és már alig várta, hogy újra magához ölelje gyermekeit. A rendőrségnél teljes a hírzárlat, semmit nem mondanak a fejleményekről, ez pedig borzasztó. Hónapokba telhet, mire visszakapjuk a személyes tárgyait, ami nem más, mint egy toll, egy papírfecni, és egy tárca – üresen, dokumentumok nélkül” – mondta Brigitta.
A férfi özvegyen maradt párja összeomlott a hír hallatán. Most Gheorghe testvérei Romániába utaztak, hogy végső búcsút vehessenek testvérüktől és támaszt nyújtsanak a gyászoló asszony és árván maradt, három gyermeke számára az embert próbáló napokban.
„Úgy tudjuk, a nyomozás még folyamatban van. Már amennyire foglalkoznak a dologgal. Én felteszem a kérdést, hogy talán azért, mert ő nem magyar, hanem román állampolgár, talán ügyet sem vetnek a tragédiára? Pedig, ha Gheorghe emberölés áldozata lett, a kegyetlen gyilkosa mind a mai napig köztünk kószál. Egyszerűen nem tudjuk elképzelni, hogy aznap éjjel mi történhetett. Semmi más nem maradt Gheorghe után, csak a kérdések és az elmondhatatlan fájdalom” – zárja a beszélgetést az asszony.
Lapunk megkeresésére a BRFK Kommunikációs Osztálya az alábbi tájékoztatást adta: „A halálesettel kapcsolatban ezidáig idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.”