ACNEWS

Tompos Kátya rendhagyó születésnapja

A népszerű színésznő belépett a 40-esek klubjába, de nem ünnepelhet.

Hirdetés
Ad image

A népszerű színésznő belépett a 40-esek klubjába, de nem ünnepelhet.

A Jászai Mari-díjas színésznő a mai napon ünnepelné a születésnapját, de a mulatság sajnos idén elmarad. Az AcNews szerette volna felköszönteni őt, valamint megkérdezni mivel fogja tölteni a mai napot, kivel ünnepel, kik köszöntötték fel, de a sajtósa lesújtó hírt közölt velünk:

„Kátya sajnos nagyon beteg” – magyarázta a színésznő munkatársa.

Kátya korábban elárulta, hogy sosem foglalkozott különösen a számokkal, nem ezen múlik a boldogsága, sőt, jobban érzi magát a bőrében, mint huszonévesen.

Népszerűségét az is jól mutatja, hogy számtalan Facebookos bejegyzésben köszöntötték a születésnapja alkalmából.

Tompos Kátya munkáját, az elmúlt években számos díjjal ismerték el. 2005-ben megkapta a Máthé Erzsi-díjat, 2007-ben a Bárka Színház közönsége a legjobb színésznőnek választotta, 2010-ben vehette át a Junior Prima díjat. 2014-ben a Jászai Mari-díj mellett bezsebelte a Szörényi Éva-díjat és az Arany Medál díjat is, 2022-ben pedig a legjobb női főszereplőnek járó New York Film Awardsot érdemelte ki.

A színésznő ehét szombat este a Vigadóban fog fellépni egy hangversenyen. Reméljük addigra megggyógyul.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!