Egy nap alatt zűrzavar alakult ki a kormányzati kommunikációban, mégpedig a nyugdíjasoknak szánt élelmiszerutalványok apropóján. Amint azt lapunk is megírta, kedden még azzal kecsegtettek, hogy az érintettek már július végén megkapják a 30 ezer forintos támogatást, ám estére váratlanul visszavonták a bejelentést és módosították a dátumot.
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára kedden az Országgyűlésben azt mondta: a Magyar Posta július 29-től kezdi kézbesíteni az utalványokat mintegy 2,5 millió nyugdíjas részére. Ezt követően a kormány hivatalos Facebook-oldalán is megjelent a nyári időpontról szóló információ, amelyet később töröltek, majd az MTI frissített közleményéből kiderült, a szelvényeket legkorábban ősztől kézbesítik – amint azt korábban is ígérték.
Az utalványról eddig annyi biztos, hogy papíralapú lesz, készpénzre nem váltható, nem örökölhető, és nem számít jövedelemnek. Kizárólag hideg élelmiszer vásárlására használható fel, a kereskedőknek pedig címletértéken kell elfogadniuk. A szelvényeket december 31-ig lehet majd beváltani, az ezzel kapcsolatos költségeket pedig teljes egészében az állam fedezi. A pontos részleteket – például az elfogadóhelyek körét vagy a jogosultsági feltételeket – egy később megjelenő kormányrendelet határozza majd meg.
(via)