A Szerencsejáték Zrt. bejelentette, hogy a Hatoslottó játékrendszere jelentős változásokon megy keresztül 2025 augusztusától. A módosítások célja, hogy gyorsabb lefolyású és izgalmasabb játékélményt nyújtsanak, miközben továbbra is tiszteletben tartják a hagyományokat.
Az első változás augusztus 3-án lép életbe, amikor megszűnik az öthetes szelvényfeladás lehetősége. Ettől kezdve a játékosok csak egy hétre, vagyis a következő sorsolásra adhatnak fel szelvényt.
A második és talán legjelentősebb változás szeptember 4-én lép életbe: a Hatoslottó heti egyről heti két sorsolásra áll át. Az eddigi vasárnapi sorsolások mellé csütörtök esténként 20:45-kor is tartanak majd sorsolást. A vállalat közlése szerint ezzel nő a játék dinamizmusa, és a játékosok kétszer annyi eséllyel nyerhetnek – írja az Infostart.
A Szerencsejáték Zrt. adatai szerint a Hatoslottó a második legismertebb lottójáték hazánkban – a felnőtt lakosság 95 százaléka ismeri. Egy ezer fős reprezentatív kutatás alapján a szerencsejátékot játszók közel 70 százaléka rendszeresen részt vesz a Hatoslottó játékban, jellemzően saját számokat választva, és egy-két mezőt töltve ki alkalmanként.
A kutatás arra is rámutatott, hogy a jelenleg nem játszók kétharmada szívesen venne részt a játékban, ha lenne második heti sorsolás – ezt a változást tehát a közönség igénye is indokolta.
Fontos információ, hogy a szelvény ára nem változik: továbbra is 400 forintba kerül egy mező. A játékosok azt a sorsolást választhatják, amelyikhez közelebb esik a szelvényfeladás időpontja – vagy csütörtököt, vagy vasárnapot.
Szeptembertől új segédszelvények is elérhetők lesznek, amelyek lehetővé teszik, hogy a játékosok egy alkalommal több sorsolásra is előre feladják szelvényeiket – akár 1, 2, 5 vagy 10 alkalomra.