Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján élesen bírálta Majkát, utalva arra, hogy az előadó olyan irányba fogalmaz meg kritikát, ahonnan korábban segítséget kapott. A miniszter szavaival élve: „soha nem piszkítanék oda, ahonnan segítséget kértem és kaptam is, amikor a legnagyobb bajban voltam”.
A miniszter és Majka 2021 áprilisában nyiltan találkozott, erről egy közös fotót is megosztottak a közösségi médiában, bár a megbeszélés célja akkor sem vált ismertté. A HVG megkeresésére Szijjártó annyit árult el, hogy a mostani kritikája nem erre a nyilvános találkozóra vonatkozott, hanem egy másik, eddig nem ismert esetre – ennek részleteit azonban nem közölte.
A feszültség hátterében az a jelenet állhat, amely a Campus Fesztiválon zajlott le, ahol Majka a „Csurran, cseppen” című dal végén egy mikrofont fegyverként használva színpadon „fejlövést” imitált Bindzsisztán miniszterelnökével szemben. A Hír TV szerint ezzel „a magyar miniszterelnök kivégzésére buzdított”, bár a jelenet inkább egy teátrális geg volt. Majka a kritikákra úgy reagált: „Miért kell magyarázatot adni egy színpadi performanszra?”, és hangsúlyozta, hogy nem történt sem uszítás, sem gyűlöletkeltés.
A művészt azóta több oldalról is bírálat érte, megszólalt az ügyben Orbán Viktor, Sulyok Tamás, Bayer Zsolt, Nagy Feró és a külügyminiszter is. A One Magyarország közölte: megszünteti az együttműködést Majkával, amire az előadó közösségi oldalán dalszövegrészlettel reagált, hozzátéve, hogy jogi lépésekre készül.
Majka egy posztban úgy fogalmazott: „Félő, hogy olyan rendszer jön, amiben képtelen vagyok létezni.” Hangsúlyozta, hogy továbbra is fenntartja a jogot, hogy saját gondolatait szabadon kifejezze. Véleménye szerint a politikának nem egy zenész színpadi jelenetével, hanem az ország valódi problémáival kellene foglalkoznia.
Mindeközben a Forbes idén is kiválasztotta a legértékesebb magyar celebeket. Szokás szerint hat piaci szempont alapján rangsoroltak: ismertség, láthatóság, kedveltség, hitelesség, pénzteremtő képesség és online jelenlét. A harmincfős lista első tíz helyezettje 2025-ben a következőképpen alakult:
- Majka
- Azahriah
- Sebestyén Balázs
- Jákob Zoltán
- Marics Peti
- Rúzsa Magdi
- Ördög Nóra
- T. Danny
- Palvin Barbi
- Liptai Claudia
Majka egyébként harmadjára lett listavezető – 2022 és 2023 után újra. A tavalyi évben a rapper a lista harmadik helyén állt, őt előzte meg Sebestyén Balázs, az élre pedig akkor Azahriah került.