Soha nem látott mértékű árvaszúnyog-rajzással szembesül idén nyáron a Balaton térsége. Sáringer-Kenyeres Tamás, a Balatoni Szövetség szúnyoggyérítést monitorozó szakértői csoportjának vezetője szerint ilyen tartós és intenzív rajzást 28 éves munkája során még nem tapasztalt. A jelenség immár hetek óta tart, különösen Siófokon zavarják a rovarfelhők a vendéglátóhelyek működését, ahol estére gyakorlatilag ellehetetlenül a szabadtéri tartózkodás.
Az árvaszúnyogok, hivatalos nevükön Chironomus balatonicus, a Balaton iszapjában fejlődnek, majd tömegesen repülnek ki az éjszakai órákban. Bár nem csípnek, és betegséget sem terjesztenek, jelenlétük rendkívül kellemetlen. A vendégek elmaradoznak, a vendéglátósok pedig tehetetlenek. A rovarok ellen ugyanis nem lehet vegyszeres gyérítést alkalmazni, mivel a Balaton partján, az élővíztől számított 45 méteren belül ezt jogszabály tiltja. Ráadásul az árvaszúnyogok fontos szerepet játszanak a tó öntisztulásában: az iszapból kiemelik a foszfortartalmú szerves anyagokat, javítva ezzel a vízminőséget – írja az Infostart.
A szakértő hangsúlyozta, hogy egyetlen védekezési mód marad: a fizikai távoltartás. Fénycsapdák alkalmazása, zárt térben pedig a szúnyogháló és az ajtók zárva tartása jelenthet némi védelmet. Sáringer-Kenyeres Tamás emlékeztetett: a Balatoni Limnológiai Intézet már tavaly jelezte, hogy 2025-ben a keleti medencében erőteljesebb árvaszúnyog-rajzás várható – ez most beigazolódott.
A szakember ugyanakkor arra is rámutatott: a rajzás időszaka már régen véget kellett volna érjen. Normál esetben ez egy-másfél hét alatt lezajlik, most azonban közel egy hónapja tart a kellemetlenség. Hogy mikor lesz vége, senki sem tudja megmondani.