ACNEWS

Tolvajként menekült Zelenszkij elől a volt minisztere

Kuleba / Fotó: Shutterstock
Kuleba / Fotó: Shutterstock
Kuleba szerint azért kellett elhagynia a hazáját, mert nyilvánosan szembefordult az ukrán elnökkel.
Hirdetés
Ad image

Dmitro Kuleba, Ukrajna korábbi külügyminisztere elmenekült szülőföldjéről. A visszavonhatatlan lépést alig néhány órával azelőtt tette meg, hogy Zelenszkij elnök rendeletben tiltotta meg a volt kormányzati tisztségviselők külföldi utazását.

„Soha nem gondoltam volna, hogy az éj leple alatt kell elmenekülnöm az országomból, mint valami tolvajnak”

– fogalmazott a kijevi diplomácia egykori irányítója a Corriere della Sera olasz lapnak.

Kulebát, aki 2020 óta volt külügyminiszter, az ukrán elnök egy évvel ezelőtt menesztetette, miután nyíltan bírálta az elnök hatalomkoncentrációját és a korrupcióellenes szervek elhallgattatását. Szerinte az új jogszabályt is kifejezetten a kritikus hangok elhallgattatására hozták.

„Zelenszkij és belső köre nem akarják, hogy olyan véleményeket halljanak, amelyek ellentétesek lehetnek a hivatalos narratívával”

– állította.

A volt miniszter szavai szerint mindez a „szovjet mentalitás” öröksége, amely most is él a hatalom köreiben: ha szabad emberként külföldre utazol, azonnal az állam ellensége lehetsz. Szerinte hozzá hasonlóan néhány tucatnyi exdiplomatát is így próbálnak csapdába ejteni.

Az ukrán hatóságok igyekeztek cáfolni a hírt, és azt állították, hogy a politikus csupán egy konferenciára utazott Dél-Koreába, majd onnan Lengyelországba, ahonnan szeptember 21-én hazatér.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!