ACNEWS

Meghökkentő, mi derült ki a 39 év felett is szűzen élőkről

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Egy átfogó kutatás új megvilágításba helyezte azokat a felnőtteket, akik soha nem éltek nemi életet.
Hirdetés
Ad image

A több mint 400 ezer, 39 és 73 év közötti brit nő és férfi bevonásával készült felmérés szerint körülbelül egy százalékuk vallotta magáról, hogy még nem volt szexuális tapasztalata.

Az eredmények szerint a szex nélküli felnőttek átlag feletti iskolázottsággal rendelkeznek, ám jellemző rájuk a magány, a szorongás és az elégedetlenség. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a jelenség gyakoribb azokban a közösségekben, ahol nagy a jövedelmi egyenlőtlenség.

A különbségek mintegy 15 százaléka genetikai tényezőkre vezethető vissza, például intelligenciára vagy neurológiai fejlődési zavarokra. Emellett azok, akik sosem éltek szexuális életet, ritkábban fogyasztanak alkoholt vagy kábítószert. „Eredményeink azt mutatják, hogy környezeti, személyiségbeli és genetikai tényezők egyaránt szerepet játszanak” – hangsúlyozta Karin Verweij, a tanulmány egyik szerzője.

Különösen a férfiaknál érvényesülnek testi tényezők: a még szexuálisan tapasztalatlan férfiak gyakrabban fizikailag gyengébbek, és többnyire olyan térségekben élnek, ahol kevesebb a nő – írja a krone.at.

A vizsgálat nem tett különbséget aközött, hogy a szexuális tapasztalat hiánya önkéntes vagy akaratlan döntés eredménye.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!