Ritka és váratlan pillanat játszódott le hétfőn New Yorkban. Emmanuel Macron francia elnök az ENSZ székházában tartott beszéde után, amelyben hivatalosan bejelentette, hogy Franciaország elismeri a palesztin államot, távozáskor rendkívüli akadályba ütközött.
Az épületből kilépve amerikai rendőrök állították meg, mivel Donald Trump elnöki konvoja haladt át a városon. Egy rendőr bocsánatkérően közölte vele: „Sajnálom, elnök úr, minden le van zárva.”
A helyzet képtelenségét csak fokozta, hogy Macron felhívta amerikai kollégáját. „Képzeld el, most itt várok az utcán, mert miattad mindent lezártak” – mondta nevetve Trumpnak a telefonban.
@brutofficiel Quand Emmanuel Macron appelle Donald Trump car le convoi du président américain le bloque dans les rues de New-York.
♬ son original – Brut.
Néhány percnyi várakozás után a lezárást végül részben feloldották, de csak a gyalogosok számára. Így a francia elnök kénytelen volt az utcán folytatni telefonhívását Donald Trumppal, miközben az eredeti célja az volt, hogy visszatérjen a francia nagykövetségre – adta hírül a bfmtv.com.