A francia rendőrség szerint nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert loptak el a Louvre-ból, köztük Napóleon feleségének nyakláncát. A rablás mindössze hét percig tartott, a négy elkövető munkás ruhában, daruval és speciális vágóeszközzel jutott be az Apolló-galériába. A zsákmányból eddig csak Eugénia császárné gyémántkoronáját találták meg, amit feltehetően menekülés közben hagytak hátra. A Le Parisien szerint a tolvajok valószínűleg egy gazdag gyűjtő megbízásából dolgoztak, így az ékszerek nem kerülnek a feketepiacra. A Louvre, a világ leglátogatottabb múzeuma már korábban is volt rablás célpontja – a leghírhedtebb eset 1911-ben a Mona Lisáé volt.
Az Újpest–FTC rangadó 1–1-es döntetlennel zárult, ám a mérkőzés Gróf Dávid botrányos mozdulata miatt marad emlékezetes. A Ferencváros kapusa a hosszabbítás perceiben fellökött egy labdaszedő kisfiút, mert nem kapta meg tőle azonnal a labdát. A játékvezető azonnal kiállította a kapust, és hosszú percekig tartó vita alakult ki a pályán.
„Szerettem volna mielőbb megjátszani a labdát, lendületből igyekeztem megszerezni a labdát és a játék hevében, lendületből tettem, amit tettem. Nagyon sajnálom és mindenkitől elnézést kérek, megbántam a cselekedetemet. Még az életben nem volt sárga lapom se hasonló eset miatt. Mindketten tudjuk, hogy mi történt és szívesen személyesen is elnézést kérnék a fiútól” – nyilatkozta a kapus a fradi.hu-nak.
Vasárnap este tűz ütött ki a győri vasútállomás biztosítóberendezésének kábelcsatornájában, ami teljesen megbénította a vasúti forgalmat. A lángokat eloltották, de a berendezés súlyosan megrongálódott, így a javítás napokig is eltarthat. A MÁV szerint a következő időszakban hosszabb menetidőre, járatkimaradásokra és pótlóbuszokra kell számítani. Több utas arról számolt be, hogy órákig rekedtek a vonatokon, sokszor tájékoztatás nélkül. Bár a közlekedés részben újraindult vasárnap éjjel, a káosz továbbra is jelentős maradt a térségben.