A Facebook-bejegyzésben elsőre úgy tűnik, mintha kedves sorokat fogalmazna meg a showman, ám az egész köszöntés végkicsengése mégis nyomasztó.
„Kedves testvérem! Ma lettél 50 éves – Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben és szeretetben. Ha össze kellene foglalni ezt az 50 évet, be kell vallanom, nem mindig voltunk jó testvérek. Sajnos sokszor ott tettél alám, ahol tudtál, és ez fájt nekem. Őszintén sajnálom, hogy ez az 50 év így telt el közöttünk. De bízom abban, hogy a következő évtizedek már békében, szeretetben és megértésben fognak telni. Voltak vitáink, veszekedéseink, de valahogy mindig a te oldaladra billent a mérleg. Mindezek ellenére szeretettel gondolok rád, és szívből kívánok nagyon boldog születésnapot – sok erőt, egészséget, és hogy életed virágkorát most éld meg igazán. Szeretettel: A testvér aki mindig az utolsó volt az életedben”
A viszály egyik központi eleme egy ingatlanügy: a családi házuk körül forgó folyamatos konfliktus. Emellett a közös múltból fakadó sérelmek is mélyek: Győző korábban azt nyilatkozta, hogy testvére sokszor olyan helyzetekben „alá tette” neki, amikor erre lehetősége volt – szerinte nem mindig voltak egyenrangúak, és ez fájt neki. Zsolti viszont azt mondja, hogy ő hálás Győzőnek, hiszen az indította el a tv‑karrierjét – mindez utal arra, hogy a viszonyban szerepet játszik a pályán lévők közötti rivalizálás is. Az sem elhanyagolható tényező, hogy a szomszédsági viszonyuk is elmérgesedett: amikor Győzikéék a családi otthonból Budapestre költöztek, azzal indokolták a döntésüket, hogy már “nem bírták tovább” testvérük közelségét – a két ház közt mindössze vékony fal volt, és a feszültség már a hétköznapokban is adott volt.