Oroszország a Földközi-tenger térségében fekvő európai országok ellen készíthet elő dróntámadásokat, amelyekhez a pilóta nélküli eszközöket hajókról indíthatnák el – állítja az El Mundo értesüléseire hivatkozva az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) figyelmeztetése.
A lap szerint Spanyolország, Franciaország és Olaszország kormánya is tájékoztatást kapott a lehetséges fenyegetésről. A figyelmeztetés azt követően érkezett, hogy a CIA igazgatója, John Ratcliffe augusztus végén Moszkvába látogatott.
Egy, a litván védelmi minisztériumhoz közel álló forrás szerint az oroszok olyan drónokat használhatnának, amelyeket tengeren közlekedő hajókon vagy konténerekben rejtenének el.
„A drónokat a tengerről indítanák, hajókra helyezett konténerekből. Ez egyáltalán nem bonyolult megoldás” – idézte a forrást az El Mundo.
A jelentés szerint nem véletlenül került a három mediterrán ország a figyelem középpontjába. Franciaországban 2027-ben elnökválasztást rendeznek, míg Spanyolországban és Olaszországban parlamenti választások várhatók.
A hírszerzési információk alapján egy esetleges támadás célja nem feltétlenül a katonai károkozás lenne. Inkább a félelemkeltés és a politikai bizonytalanság erősítése a választások előtt. Az elemzők szerint egy ilyen akció fokozhatná az ukrajnai háborúval kapcsolatos társadalmi fáradtságot. Miközben kedvezhetne olyan radikális politikai erőknek, amelyek bizonyos kérdésekben közelebb állnak Moszkva álláspontjához – írja az Idnes.
Olaszország ugyanakkor egyelőre cáfolta, hogy hivatalos figyelmeztetést kapott volna az ügyben. Az ANSA olasz hírügynökség szerint Róma nem értesült ilyen fenyegetésről.
A lehetséges orosz támadásokkal kapcsolatos aggodalmakat erősítheti Emmanuel Macron francia elnök közelmúltbeli nyilatkozata is. Macron szeptember 18-án arról beszélt, hogy fokozódott az Európát és Franciaországot érő orosz hibrid fenyegetés. Ezért utasítást adott a kritikus infrastruktúrák és a védelmi ipar fokozott védelmére.
A brit Keir Giles, az orosz katonai stratégia szakértője szerint a földrajzi távolság sem jelent garanciát a biztonságra.
„A célpont nem feltétlenül az Oroszországgal határos ország lesz. Ott csaphatnak le, ahol Európa a legsebezhetőbb” – fogalmazott.
A drónok tengeri indításának lehetősége nem új felvetés. Az ukrán Defense Express már tavaly arról írt, hogy Oroszország a szankciókat kijátszó úgynevezett árnyékflotta tankerhajóiról is indíthatna pilóta nélküli eszközöket.
Az elmúlt hetekben több európai vezető és titkosszolgálat is figyelmeztetett az orosz hibrid műveletek fokozódására. Donald Tusk lengyel miniszterelnök nemrég arról beszélt, hogy hírszerzési információk szerint drón- és rakétatámadásokkal kapcsolatos fenyegetések érhetik az Ukrajnát támogató országokat.
A dán katonai hírszerzés (FE) legfrissebb értékelésében szintén arra jutott, hogy Oroszország a következő hónapokban várhatóan fokozni fogja a NATO és a nyugati országok elleni hibrid hadviselést. A szolgálat szerint egy NATO-tagállam elleni közvetlen orosz invázió továbbra sem valószínű, ugyanakkor nő annak a kockázata, hogy Moszkva korlátozott vagy nem hagyományos eszközökkel próbálja tesztelni a szövetség egységét.
Hasonló figyelmeztetést fogalmazott meg a cseh titkosszolgálat, a BIS vezetője, Michal Koudelka is. Szerinte Oroszország akár hónapokon belül megkísérelhet olyan provokációkat vagy hibrid műveleteket, amelyek célja a NATO reakcióképességének és összetartásának próbára tétele lehet.



